Az új Megane és Scénic formáján lehet vitatkozni. Nekem speciel tetszenek az új vonalak és az új formák, amelyek az elődhőz képest jóval kerekebbek lettek. Ennek köszönhetően megint sikerült egy holdjáróra emlékeztető, modern autót összehozni. Ebből is többfajta van egyébként: a "sima" Scénic és a Grand Scénic. Természetesen utóbbiba ketten többen férnek el, mint a sima ötszemélyesben. Nálunk ez utóbbi járt most. Azonban ez is 7 centivel hosszabb az előző generációnál, ami kifejezetten hasznára vált a térkínálatnak - még akkor is, ha ennek egy része a csomagtartót gyarapította és csak a másik része az utasteret.
Utóbbi - szó szerint - legfényesebb pontj a TFT-kijelző, amelynek nagy előnye a méretén és a szép színeken kívül, hogy ha tűz rá a nap, akkor is jól látható. Külön kis extra, hogy a mobiltelefonok mintájára több színvilág közül választhat a tisztelt sofőr. A számokon kívül aprócska rajzok is megjelennek rajta, persze szigorúan a sofőr informálásának céljából - és persze az autóra vonatkozóan!
Pakolóhelyekben a Scénic II is nagyon jó volt és ez az utód esetében sincs másképp. A padlóba rejtett dobozok most is megvannak, de lehet pakolni az elődnél nagyobb hatalmas kartámaszba, van hűtött, óriási kesztyűtartó az ajtóban lévő zsebek, de még az ülések hátuljára is jutott zseb. Az utazókat alapból MP3 lejátszására képes rádióval örvendezteti meg a hazai importőr, de RCA-csatlakozó és Bluetooth-rendszer is rendelhető. Utóbbi nem csak a telefon kihangosítására alkalmas!
Az 1.4-es turbós benzinmotor viszont gyakorlatilag tönkreteszi ezt a kényelmes, jól vezethető autót. A 130 lovas erőforrás ugyan jól mozgatja a majdnem másfél tonnás kasztnit, viszont cserébe olyan az étvágya, mint Bud Spencernek a sör-virsli versenyen! A 9, sőt néhol 10 literes fogyasztás egy ekkora motortól nagyon durva! Ráadásul az 1.5-ös dízel ennél alig drágább, viszont sokkal kevesebbet fogyaszt! Bár ennek is kitűnő az alapára a maga 4 390 000 forintjával, de én akkor is a dízelt venném.
Összességében tehát a Scénic folytatja az előd hagyományait, sőt tovább emeli a mércét. Ráadásul még az ára is sokkal alacsonyabb, mint a vetélytársaké.
www.autogear.hu
Hozzászólások Hozzászólás írása
Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!