Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?
2011.06.12 17:26 | Autóteszt
A Mazda 6-osa legutóbb a motorpaletta közepén elhelyezkedő 163 lóerős, 2.2-es dízelmotorral járt nálunk. Benyomásainkat úgy lehetne leginkább összefoglalni, hogy optimális!
A Mazda 6 egyik legnagyobb erénye a tágas utastér, amely egy átlagos családnak untig elegendő helyet biztosít. Ebben a kocsiban akár öten is kényelmesen el tudnak utazni, és még a hátul ülőknek sem kell magukat összepréselve ülniük. Elöl mindössze a műszerfal egyes műanyag részei bosszantóak, mert ezek elkerülhető apró bosszúságot jelentenek, amelyeket a Mazda tervezői könnyedén kiküszöbölhettek volna. Ilyen például az, hogy a kormányon a vezérlőgombok egy kicsit zsúfoltak és kicsik lettek. Innen ugyan szinte bármit lehet irányítani, de én sokszor inkább a középkonzolon lévő nagy gombokat használtam számos esetben. Ezekre kevésbé kell figyelni, vagyis biztonságosabb is a használatuk amellett, hogy kényelmesebb és egyszerűbb is.
Szolgáltatásban azonban volt pár apróbb hibája a kocsinak. Azt például nehezen értem meg, hogy egy 2010-es modellnél hogy maradhat ki az indexnél a sávváltásos funkció? Vagyis hiába nyomom le csak egy kicsit az indexkart, nem villan még kettőt az indexlámpa, pedig ez ma már az olcsóbb, kisautókban is az alapfelszereltség része. A csomagtartó nyitása vagy a kulcsról történik, vagy egy aprócska kis gombbal, amit másfél napomba telt felfedezni, addig a kulcsot használtam. Értem én, hogy ez így esztétikusabb és elegánsabb, de akkor is... A csomagtér egyébként 519 literes, ami szintén elegendő kell, hogy legyen egy átlagos mennyiségű csomaggal utazó családnak, akár nyaraláshoz, akár síeléshez vagy bármilyen nagyobb utazáshoz.
Ami ezekért kárpótolt, az a motor illetve a menetteljesítmények. A 163 lovas 2.2 literes dízelmotor a középső a dízelkínálatból (van 125 és 185 lóerős is ugyanebből a 2.2-es erőforrásból). A kétliteres elődnél mindenképpen jobb az új motor, pedig az sem volt rossz. Ez viszont már különleges alumíniumot kapott és extra kiegyenlítő tengelyt, és ha már hozzányúltak a motorhoz, akkor a turbó működését is optimalizálták. A motor egyébként csendesebb is elődjénél, jobban is mozgatja ugyebár a 6-ost, de ennek ellenére semmivel sem szomjasabb! Ha valaki az átlagnál finomabban vezet, akkor könnyedén 7 liter alá szoríthatja a fogyasztást vegyes használatban. Mi azért próbálgattuk elég sokat, hogy mit tud, így nálunk 7.3 literes fogyasztást produkált.
A kitűnő motorhoz nagyszerű futómű párosul. A 6-os lehelet finoman szeli az utat, szinte olyan érzése van benne az embernek, mintha a föld fölött haladna pár milliméterrel. Az aszfalttal való kapcsolatot csak a kanyarokban érzékeli az ember, ott viszont jól tapad a kocsi, nem akar egyenesen továbbmenni, nem akar a feneke kitörni. Egyszóval igazi kezesbárány. A hatfokozatú váltó szintén jó. Bár egy kicsit hosszú utakon jár, ahogy szinte minden Mazda váltója, cserébe viszont elég pontosan kapcsolható és az áttételezésével sem volt bajom. A kuplung viszont elég kemény, nem a magassarkúban vezető női lábaknak találták ki.
A 6-osnak ez a verziója 7 629 000 forintba kerül alapáron, ami figyelembe véve a szériafelszereltséget, és azt, amit az autó nyújt, nem is rossz ár. És mindehhez persze hozzá kell még venni a legendás Mazda-megbízhatóságot.
www.autogear.hu
Hozzászólások Hozzászólás írása
Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!