Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?
Érmekre ugyan nem pályázhatnak, de mégis a magyar színeknek szerezhetnek elismerést Londonban azok a szakemberek, akik az ötkarikás versenyeken felelős tisztet töltenek majd be.
Részletek
A SamsungSport.hu tavaly hagyományteremtő jelleggel megrendezte az "Év legjobb sportolója" választást, amelynek folytatásaként idén minden hónapban arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy szavazzák meg az elmúlt hónap legjobban teljesítő magyar sportolóját.
Részletek
A lovaglás küzdelmeiben bukott Tibolya Péter a római öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében, kulcscsontja eltört, ezzel elveszítette esélyét a londoni szereplésre is. A férfi váltó ezt követően kiszállt a további küzdelmekből.
Részletek
Összesen 10-12 érmet, ebből 3-4 aranyat várunk a Londoni Olimpiai Játékokon; elsősorban kajak-kenuban, vízilabdában és úszásban számítunk érmekre; a leginkább éremesélyes sportolók pedig Cseh László, Janics Natasa, Vajda Attila és Gyurta Dániel.
Részletek
Tulajdonosa, Mikóczy Zoltán előnevezte Overdose-t az ascoti derbire, bár még nem biztos benne, hogy a ló lesz-e olyan állapotban, hogy futhasson az egyik legpatinásabb angliai versenyen. A csodaló már nyereg alatt készül, hazánkban.
Részletek
A 26 éves amerikai úszóklasszis a CNN hírcsatornának nyilatkozva mondta el: az idei lesz az utolsó olimpiája. Még három érmet szeretne nyerni.
Részletek
Jéglavina áldozata lett Horváth Tibor, az Annapurna-expedíció egyik tagja, amely a Himalája egyik legveszélyesebb hegyét akarta megmászni.
RészletekLizzie Watkins, az ausztrál North Coat Raiders gyeplabdázója tragikus körülmények között elhunyt.
Részletek
A SamsungSport.hu tavaly hagyományteremtő jelleggel megrendezte az "Év legjobb sportolója" választást, amelynek folytatásaként idén minden hónapban arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy szavazzák meg az elmúlt hónap legjobban teljesítő magyar sportolóját.
Részletek
A Túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi második futamát Michelisz Norbert nyerte a Zengő Motorsport BMW 320-asával! A hazai versenyző kiváló rajtjának köszönheti a győzelmet.
Részletek
A túraautó-világbajnokság magyarországi fordulójának első versenyén a Zengő Motorsport mindkét versenyzője pontszerző helyen ért célba. Michelisz Norbert azok után, hogy a startot követően visszaesett a 12. helyre, a 7. helyen fejezte be a futamot. Coronel mögött. Csapattársa, Wéber Gábor a 16. helyről vágott neki a viadalnak és az 1 pontot érő 10. helyen futott be.
Részletek
Elkezdődött a szezon a 100 és 200 méteres síkfutásban világcsúcstartó jamaikai sprinter, Usain Bolt számára is. A 25 éves sportoló egy hazájában rendezett versenyen rögtön 9,82-t, a világ idei legjobbját futotta.
Részletek
A túraautó-világbajnokság magyarországi fordulójának időmérő edzésén Michelisz Norbert a 6. helyen végzett. A Zengő Motorsport másik versenyzője, Wéber Gábor a 17. időt futotta a Q1-ben, így nem tudta kvalifikálni magát az időmérő második szakaszába. Michelisz, így mindkét holnapi futamot a harmadik sorból kezdheti meg, az első versenyen a 6., a második futamon az ötödik pozícióból vághat neki a 12 körnek.
Részletek
Vlacsil Attila nyerte egyéni összetettben a férfiak montpellier-i Európa-bajnokság előtti utolsó versenyét a Tornacsarnokban, míg a világbajnok Berki Krisztián nagyon magas kiinduló pontszámú gyakorlatot mutatott be lólengésben.
Részletek
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg az „Események-relikviák-reflexiók” címmel rendezett, a magyar sporttörténet nevezetes eseményeit és világhírű magyar sportolók relikviáit bemutató kortárs művészeti kiállítást Rómában.
RészletekA hétvégén Magyarországon, a Hungaroringen rendezik meg a túraautó-világbajnokság soron következő futamát, amelynek költségeit nem lehet csak a jegybevételből fedezni.
Részletek
A hétvégén vélhetően ismét megtelik a Hungaroring nézőtere, ugyanis a tavalyi, hatalmas sikert aratott túraautó-világbajnokság visszatér Magyarországra. Ráadásul idén már nemcsak Michelisz Norbertért, hanem a Zengő Motorsport másik pilótájáért, Wéber Gáborért is szoríthat a szervezők által a két nap alatt remélt 70-80 ezres közönség.
Részletek
43 éves korában öngyilkos lett Junior Seau, visszavonult amerikaifutball-játékos, aki pályafutása során a San Diego Chargers, a New England Patriots és a Miami Dolphins csapatait is erősítette.
Részletek
A 12 fordulós WTCC sorozat ötödik állomására a Zengő Motorsport hazai pályáján, a Hungaroringen kerül sor. Az 1986-ban épült aszfaltcsíkra második alkalommal látogat el a világbajnoki mezőny, ahol a tavalyi évben igen emlékezetesre sikerült Michelisz Norbert hazai fellépése.
Részletek