SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

A miniszterlenök belátta: nincs pénz az olimpiára. Azerbajdzsánnak van!

2012.02.14 18:43 | Egyéb sportok

Mario Monti olasz miniszterelnök a média nyomása ellenére úgy döntött, hogy törölteti Olaszország olimpiai pályázatát.

Az olasz közvélemény erősen megosztott volt a témát illetően: a "gazdasági érvelők" egyértelműen olimpia-ellenes álláspontra helyezkedtek, ám a híres sportolókat tömörítő csoportosulás az utóbbi napokban olyan neveket vetett be a 2020-as római játékok mellett, mint Federica Pellegrini, Valentino Rossi, Francesco Totti vagy Gianluigi Buffon. Emellett a talján sportmédia is egyértelműen amellett kampányolt, hogy az olasz főváros adja be pályázatát a 2020-as olimpia rendezésére.

Nos, Mario Monti miniszterlenököt mindez nem hatotta meg, a politikus ma úgy határozott, hogy törölteti a pályázatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, mondván: Itália egyáltalán nincs olyan gazdasági helyzetben, hogy belátható időn belül képes legyen otthont adni a világ legnagyobb sporteseményének, ami előzetes számítások szerint csaknem tíz milliárd eurójába került volna a komoly anyagi gondokkal küzdő országnak.

Az olaszok visszalépése után Tokió (Japán), Madrid (Spanyolország), Isztambul (Törökország), Doha  (Katar) és Baku (Azerbajdzsán) maradt a pályázók közt.

Hozzászólások (6) Hozzászólás írása
  • Károly5
    2012.02.14 19:39

    Baki??? Az meg milyen város? Vagy csak egy baki?

  • Pézsmapatkány
    2012.02.14 20:16

    Az lánykori nevén - még a CCCP-ben - Baku néven szerepelt.
    Azerbaidzsán fővárosa.
    Az egy új ország !!

  • Károly5
    2012.02.14 20:29

    Én meg tényleg nem tudtam, hogy a magyar nyelv szempontjából ilyen "szerencsésen" írták át a hajdani Baku nevét Baki-ra. Megleptek vele.

  • füles2012
    2012.02.14 21:10

    hát ezt elbakizták! :D

  • házmester
    2012.02.14 21:42

    Ha HÜLYE vagy, ne szólj hozzá!

  • realisti
    2012.02.15 18:11

    A lényeg,hogy nekik az arcukon kívül pénzük is van a rendezésre.

A lényeg,hogy nekik az arcukon kívül pénzük is van a rendezésre.
Szólj hozzá!

Szavazás

Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.