SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

Áll a bál a vívóknál, távozik posztjáról a Nemzet Sportolója

Áll a bál a vívóknál, távozik posztjáról a Nemzet Sportolója - illusztráció 2012.02.22 12:56 | Egyéb sportok

Lemondott a párbajtőrözők szövetségi kapitányi tisztségéről Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok.

Kulcsár a hétvégi, Westend női párbajtőr Grand Prix-t megelőző sajtótájékoztatn olvasta fel a vívószövetség (MVSZ) elnökéhez, Erős Jánoshoz írt levelét. Ebben lemondását azzal indokolta, hogy rendkívül méltánytalannak találta azt, hogy a szövetség nem jelölte őt a Magyar Olimpiai Bizottság tagságára.

Füleky András, a szövetség ügyvezetője elmondta, pénteken döntöttek a jelöltekről: az eddigi három tagtól - Kovács Tamástól, Kulcsár Krisztiántól és magától Füleky Andrástól - nem vonta meg a bizalmat az elnökség, amely a három további jelölt közül titkos szavazással Gémesi Györgyöt és Nagy Tímeát választotta ki, így Kulcsár Győző maradt ki.

A négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár 2004-től a Nemzet Sportolója cím tulajdonosa, míg 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át. A párbajtőrözők kapitányi posztját 2007 elején vette át; irányításával a férfiak Európa-bajnoki címet és világbajnoki bronzérmet szereztek.

Hozzászólások Hozzászólás írása
  • Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Szólj hozzá!

Szavazás

Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.