SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

Debreceni futás az emberi méltóságért - sztárokkal!

Debreceni futás az emberi méltóságért - sztárokkal! - illusztráció 2011.04.17 09:53 | Fitnesz és testformálás

Harmadjára rendezte meg a Magyar Hospice Alapítvány Debrecenben, közismert sportolók részvételével a Nárcisz Futófesztivált, amely idén az Európai Önkéntesség Évének kiemelt eseménye.

A rendezvényen 25 debreceni intézmény mintegy 2000 diákja, pedagógusa, szülői vettek részt. A résztvevőket a Sanghajba készülő Risztov Éva, válogatott úszó és a  Debreceni Fujitsu vízilabdacsapat melegítette be a közel 3 kilométeres futás előtt.

A szervezők szeretnék, ha az emberi méltóságért vállalt futás során a Méltóság mezeje program résztvevői és támogatói együttérzésükkel, részvételükkel erőt adnának az időseknek, az elesetteknek, a gyógyíthatatlan betegeknek.

A nárcisz szerte a világon a rákbetegeket, rákban haldoklókat gondozó szervezetek gyakori szimbóluma; az életnek, a reménynek, a halál legyőzésének, a szeretetnek, a ragaszkodásnak a kifejezője, ezért a résztvevők sárga pólóban futották végig a távot a debreceni Nagyerdőn.

- A program célja, hogy a gyerekek megtanulják, hogy a győzelmet vagy a vereséget megfelelő méltósággal viselni nemcsak a sportpályákon kell, hanem az élet minden területén, hiszen kerülhetünk olyan élethelyzetbe, amikor egy veszteséggel vagy betegséggel kell megküzdenünk - mondta Porkoláb Gyöngyi, a Méltóság mezeje program vezetője.

Risztov Éva úgy véli, ha a maihoz hasonló rendezvényen legalább néhány emberrel több figyel majd oda jobban embertársaira, már volt értelme eljönni. A sportolók is segíthetnek abban, hogy a gyerekek jobban felfigyeljenek az emberi méltóság tiszteletére - említették a debreceni vízilabdások.

Hozzászólások Hozzászólás írása
  • Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Szólj hozzá!

Szavazás

Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.