SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

Micsoda sztori: 18 évesen, a szerencseszámával lett világbajnok a magyar lány

Micsoda sztori: 18 évesen, a szerencseszámával lett világbajnok a magyar lány - illusztráció 2011.10.12 16:54 | Fitnesz és testformálás

A latinos szépségű gimnazista, Nagy Bettina tavaly tűnt fel a Fitparádén. Meglepetésgyőzelmet aratott, és viharos gyorsasággal került a fitneszvilág elitjébe.

- Nem is gondoltam arra, hogy nyerhetek, ezért ideges sem voltam - mondta Nagy Bettina. - Annyira jól néztek ki a csajok, hogy nekem már az is örömöt okozott, hogy köztük állhatok. Aztán kihirdették, hogy én nyertem meg a haza fitmodel versenyének legrangossabbikát, ahol maga Tímea Majorova adta át a díjat. A nyereményem az volt, hogy kivittek Amerikába az Arnold versenyére, ahol még a backstage-be is bevittek. Ellestem a legjobbaktól a trükköket, elkaptam Arnoldot egy közös fotó erejéig és a legnagyobb sztárokkal is készült közös kép. Utána New Yorkban csatangoltunk, el sem tudom mondani, mekkora élmény ez egy olyan lánynak, aki addig még repülőn sem ült.

A sikert követően nagy döntést hozott meg az újdonsült fitneszsztár.

- Edzőt váltottam, mert ezt a lehetőséget, amit kaptam, hasznosítani szeretném. Berkes Eszter felkészített az Európa-bajnokságra, amit júniusban megnyertem. Ezzel a győzelemmel pedig kvalifikáltam magam Bangkokba a világbajnokságra, ahonnan vasárnap világbajnokként jöttem haza. Tizennyolc évesen a tizennyolcas rajtszámmal én lettem a legjobb. Sírtam, amikor a himnuszt meghallottam, és gyűrögettem a zászlót a kezemben. Most pedig kint nevetek a Fitparádé plakátjain, és szombaton a Fitmodel World háziasszonyaként én is bevonulok a színpadra az idei versenyzőkkel, csak ezúttal azért, hogy átadjam a helyemet a lányoknak. Idén nem duplázhattam, mert a tavalyi győztesnek annyi a feladata, hogy nem indulhat a Fitmodel World versenyen, de jövőre újra számolhatnak az ellenfeleim velem...

A csinos lány bővebben mesél az élményeiről az ITT megtekinthető videón!

Hozzászólások (4) Hozzászólás írása
  • Lorraine
    2011.11.22 16:58

    This is the pefrect way to break down this information.

  • Sailor
    2011.11.25 08:13

    BION I'm imrpesesd! Cool post!

  • Sailor
    2011.11.25 08:13

    BION I'm imrpesesd! Cool post!

  • Sailor
    2011.11.25 08:13

    BION I'm imrpesesd! Cool post!

BION I'm imrpesesd! Cool post!
Szólj hozzá!

Szavazás

Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.