Sergio Perez, a Sauber F1 Team mexikói versenyzője Barcelonában elárulta, hogy valójában csak a 2011-es Magyar Nagydíjon épült fel teljesen a monacói balesetéből, ami miatt két futamot is ki kellett hagynia élete első szezonjában.
RészletekSebastian Vettel, a Red Bull Racing kétszeres világbajnok versenyzője nem volt hajlandó elárulni azt, hogy mi volt a gond a Renault motorral hajtott RB8-assal a mai nap folyamán Barcelonában.
Részletek
Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német versenyzője arra számít, hogy idén szorosabbak lesznek a versenyek, mint tavaly.
Részletek
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2013-ban és 2014-ben is a Formula-1-ben versenyezhet.
Részletek
A Vodafone McLaren Mercedes csapat egy igen biztató és pozitív első tesztnapot zárt Barcelonában.
Részletek
A Forma-1-es barcelonai kollektív tesztelés első napján Sebastian Vettel szerezte meg a leggyorsabb időt.
Részletek
A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey minden bizonnyal ismét feladta a leckét a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai delegátusának, valamint a mezőnyben szereplő riválisoknak.
Részletek
A Mercedes AMG csapat hivatalosan is leleplezte a 2012-es évre tervezett autóját.
RészletekAlexander Wurz visszatér a Williamshez: a hórihorgas osztrák már Barcelonában munkába áll korábbi csapatánál, ahol egy különleges feladatot kap Sir Frank Williamstől.
Részletek
A Scuderia Ferrari kétszeres spanyol világbajnok versenyzője, Fernando Alonso azt kívánja magának, hogy az öregkorára minden sokkal csendesebb és nyugodtabb legyen.
Részletek
A Formula-1 1982 világbajnoka szerint a Scuderia Ferrari komoly bajba kerülhet, miután a sok apró lépés helyett a nagy ugrást választotta 2012-ben.
Részletek
Carlos Slim fia, aki egyben Sergio Pérez karrierét is egyengeti, elmondta, hogy hiába hoz sok pénzt magával egy versenyző: tehetség nélkül nem kaphat ülést a Forma-1-ben.
Részletek
Nemcsak Lewis Hamiltonban, hanem Martin Whitmarshban is felmerült a kérdés, hogy lépcsőmentes orrész vajon hatékony megoldás lesz-e 2012-ben.
Részletek
A Renault gyakorlatilag gyári csapatként fejleszt együtt a Red Bullal, a franciák ügyvezetője elárulta, hogy találtak egy megoldást a teljesítményveszteség pótlására. Ezalatt Adrian Newey igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy van még pár ötlet a tarsolyában.
Részletek
A Scuderia Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa csütörtökön és pénteken is csapata ultramodern szimulátora mögött dolgozott Maranellóban.
Részletek
Vitalij Petrov úgy gondolja, hogy 2011-ben bizonyította: gyorsabb, mint Nick Heidfeld vagy Bruno Senna, így itt lenne az ideje, hogy az emberek ne bélyegezzék meg egyszerű fizető versenyzőként.
RészletekRubens Barrichello a hivatalos Twitter oldalán fejtette ki rövid véleményét Jarno Trulli menesztéséről.
Részletek
Ma hivatalosan is megerősítették a régóta várt hírt, miszerint Vitalij Petrov váltja Jarno Trullit a Caterham F1 Teamnél. Az orosz versenyző Heikki Kovalainen csapattársaként fogja vezetni a CT-01-et.
Részletek
Joan Villadelprat, korábbi Forma-1-es mérnök sem hiszi el azt, hogy az RB8-as orrkúpjába vágott beömlő csak a versenyzők hűtését szolgálja.
Részletek
A Mercedes Formula-1-es csapatának 2012-es versenyautója, a W03 kódjelű ezüstszínű gép csupán február 21-én debütál hivatalosan, de egy rövid tesztre pályára vitték Silverstone-ban. Ezt leste meg egy szemfüles rajongó.
Részletek