SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

Vettel Barcelonában is hasít, Alonsóékat nem érdekli az időeredmény

Vettel Barcelonában is hasít, Alonsóékat nem érdekli az időeredmény - illusztráció 2012.02.21 17:28 | Forma 1

A Forma-1-es barcelonai kollektív tesztelés első napján Sebastian Vettel szerezte meg a leggyorsabb időt.

A jerezi tesztelés után Barcelonában gyűlt össze a száguldó cirkusz mezőnye, a keddi napon egy óra után már élen állt a címvédő, Vettel adta meg az edzés alaphangját. Kovalainen versenyautója végezte teherautón, a piros zászló után Hülkenberg vette át a vezetést, mögötte Vettel, Hamilton, Schumacher volt a sorrend. A Ferrari már a tesztelés előtt hangsúlyozta, hogy nem számít az időeredmény a szezont megelőzően, ennek megfelelően Fernando Alonso a középmezőnyben foglalt helyet legjobb eredményével.

Folyamatosan változott az állás az ebédszünetig, ekkor Vettel vezette a mezőnyt Hülkenberg és Hamilton előtt. Kiderült, hogy a Lotus számára befejeződött a nap, ugyanis a Grosjean autóján valamilyen aerodinamikai hibát találtak. Nem sokkal a folytatás után a Caterham is bejelentette, hogy véget ért számukra a keddi nap, de végül Kovalainen mégis kijött még néhány körre.

Vettel 1:23.265-tel megerősítette első helyét az élen, ezt az időt nem is tudta már senki megjavítani. A német pilóta mögött 175 ezreddel lemaradva lett második Hülkenberg, míg alig több mint három tizeddel maradt el Vettel legjobbjától a harmadik Hamilton. Az idei versenyautóját reggel bemutató Mercedes kedden a hatodik helyet szerezte meg Michael Schumacherrel.

Barcelona, Forma-1, 1. nap:

1.     Sebastian Vettel     német     Red Bull-Renault     1:23.265     79 kör
2.     Nico Hülkenberg     német     Force India-Mercedes     1:23.440     97
3.     Lewis Hamilton     brit     McLaren-Mercedes     1:23.590     114
4.     Daniel Ricciardo     ausztrál     Toro Rosso-Ferrari     1:23.618     76
5.     Fernando Alonso     spanyol     Ferrari     1:24.100     75
6.     Michael Schumacher     német     Mercedes     1:24.150     51
7.     Sergio Pérez     mexikói     Sauber-Ferrari     1:24.219     66
8.     Bruno Senna     brazil     Williams-Renault     1:25.711     97
9.     Heikki Kovalainen     finn     Caterham-Renault     1:26.035     31
10.     Romain Grosjean     francia     Lotus-Renault     1:26.809     7
11.     Charles Pic     francia     Marussia-Cosworth     1:28.026     121

Hozzászólások Hozzászólás írása
  • Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Szólj hozzá!

Szavazás

Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.