2012.03.18 08:41 | Forma 1
Jenson Button, a McLaren versenyzője 2009 és 2010 után ismét a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett Ausztráliában a Red Bull-t kormányzó Sebastian Vettel és a csapattárs, Lewis Hamilton mellett.
Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat a két McLaren-Mercedes várhatta az első két helyről, mögöttük a meglepetésember Romain Grosjean (Lotus) és Michael Schumacher (Mercedes) következtek, a két Red Bull, Mark Webber és Sebastian Vettel előtt. A két Ferrari gyenge időmérőt futott, míg a visszatérő Kimi Räikkönen egy kommunikációs hibát követően csak a 17. rajtkockából várta a zöld lámpákat.
A rajtnál Jenson Button megelőzte az pole pozícióból induló Lewis Hamitltont, Grosjean nagyon óvatos volt, így Schumacher, valamint Rosberg és Vettel is elment mellette. Alonso szépet rajtolt a 12. helyről, néhány kanyar után már a nyolcadik volt. A második körben Grosjean búcsúzott, mivel a nagyon agresszívan kezdő Pastor Maldonado (Williams) autójával ütközött.
A hétszeres világbajnok Schumacher remekül kezdett, a harmadik helyen haladt, amikor a 12. körben váltóhiba miatt ki kellett állnia. Ekkor már Vettel haladt mögötte, aki közben elment Rosberg mellett. Az első kiállásokat követően a sauberes Sergio Perez elöl maradt, a fiatal mexikói megpróbálta egy kiállással teljesíteni a távot. Az utolsó helyről indulva egy ideig a 2. pozícióban is haladt.
Räikkönen is jó tempót ment, Felipe Massát többen is megelőzték, a Ferrari Alonsóval jól ment, a brazilnak azonban nehéz versenye volt. A Mercedes ellenben inkább visszaesett a futam folyamán. A 37. körben pályára került a biztonsági autó, Petrov Caterham-Renaultja állt meg a pálya szélén a célegyenesben. Eközben a kerékcseréknél Vettel Hamilton elé került a 2. helyen, a vezető Buttont senki nem veszélyeztette.
A 42. körre levitték Petrov autóját a pályáról, az újrarajtnál is remekül jött el a 2009-es bajnok, mögötte Vettel, Hamilton, Webber, Alonso, Maldonado volt a sorrend. A venezuelai nagyszerűen versenyzett a Wiliamsszel. Nagyon közel volt egymáshoz három autó a második-harmadik-negyedik helyért óriási csata nézett ki a hátralévő körökre.
A 48. körben a mezőny hátsó traktusában küszködő Massa és Bruno Senna (Williams) ütköztek, a két autó egymásba gabalyodva száguldott a pályán, repültek le mindkettőről az elemek. Majd Massa kénytelen volt kiállni, de honfitársa sem tudta befejezni a versenyt.
Az utolsó körre maradt még egy nagy meglepetés: az Alonsót körök óta kergető Maldonado eldobta a Williamst, a törmelékhalmokon átvergődő Rosberg is ütközött Perezzel, Kobayashi és Räikkönen használták ki remekül a helyzetet, a 6. és a 7. helyre érve be, míg Di Resta is "átugrotta" az első futamán pontszerző hely felé haladó Vergne-t. Az élen a helyzet nem változott, a rajt óta vezető Button élete során harmadszor is megnyerte az Ausztrál Nagydíjat!
Formula-1, 2012-es szezon, Ausztrál Nagydíj
1. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes)
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull-Renault)
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes)
4. M. Webber (ausztrál, Red Bull)
5. F. Alonso (spanyol, Ferrari)
6. K. Kobayashi (japán, Sauber)
7. K. Räikkönen (finn, Lotus)
8. S. Perez (mexikói, Sauber)
9. D. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
10. P. Di Resta (brit, Force India)
(Rovatunk együttműködő partnere az f1-live.hu)
Hozzászólások (3) Hozzászólás írása
-
-
-
Mondjuk váltóhiba és egy másik kocsi karambolja miatt kiesni nem feltétlen azt jelenti, hogy sz.r az autó. Ha a váltóhiba egyedi volt és nem visszatérő, akkor egyértelműen javult a Merci.zsolt115
2012.03.18 09:30Mercedes -Benz 0 pont:(Nem túlzottan erős kezdés!
bayern
2012.03.18 09:52igen van mit korigálni. a rajt jó volt a főpróba is de az előadás nem sikerült amásik két mercédesnél igaz volt amit vártam
RamPeti
2012.03.18 12:10Mondjuk váltóhiba és egy másik kocsi karambolja miatt kiesni nem feltétlen azt jelenti, hogy sz.r az autó. Ha a váltóhiba egyedi volt és nem visszatérő, akkor egyértelműen javult a Merci.