Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?
Martin Whitmarsh szerint a McLaren Mercedes azért van Bahreinben, hogy versenyezzen, míg Stefano Domenicali nem szeretné, hogy olyasmi történjen, amit nem szeretnének. Pedig van rá esély.
Részletek
Salman bin Hamad bin Isa Al Khalifa, Bahrein koronahercege elmondta, hogy nem áll szándékában lefújni a Forma-1-es versenyt, mert azzal a szélsőségeknek adna nagyobb hatalmat.
Részletek
Úgy fest, a Kínai Nagydíjon aratott siker után is lendületben marad a Mercedes: Nico Rosberg nyerte a pénteki második szabadedzést Bahreinben.
Részletek
A Sauber F1 Team szóvivője a Telegraph munkatársának elmondta, hogy tegnap este a csapat belekeveredett egy „balesetbe”- szerencsére senki sem sérült meg.
Részletek
A tüntetések közepette megrendezett Bahreini Nagydíj első szabadedzését Lewis Hamilton (McLaren) nyerte Sebastian Vettel (Red Bull) és Paul Di Resta (Force India) előtt. A Ferrari eddig nem tűnik jónak.
Részletek
A Red Bull Racing, a Ferrari és a Mercedes világbajnok versenyzője is nyilatkozott Bahreinről a helyszínen. Sebastian Vettel és Fernando Alonso higgadt maradt, addig Michael Schumacher csak a sportra koncentrál.
Részletek
Nico Hülkenberg, a Sahara Force India F1 Team német versenyzője nem igazán örül a jelenlegi helyzetnek és csak versenyezni szeretne.
Részletek
A Force India szerelőinek furgonja mellett landolt egy Molotov-koktél tegnap este, amikor a kisbusz egy forgalmi dugóba került az egyik autóúton Bahreinben. A támadás nem a Forma-1-nek volt „címezve”.
Részletek
A legújabb találgatások szerint Sergio Pérez már a Spanyol Nagydíj előtt, a mugellói teszten leválthatja Felipe Massát. Francia értesülések alapján a mexikói versenyző pár hét múlva a Ferrarihoz igazolhat.
Részletek
A legfrissebb hírek szerint a Mercedes AMG hétszeres világbajnok versenyzője, Michael Schumacher minden valószínűség szerint 2013-ban is a gárda pilótája és Nico Rosberg csapattársa marad.
Részletek
A Red Bull Racing maximálisan elismeri azt, hogy a Formula-1-ben bevezetett új szabályok miatt köddé vált a korábban tapasztalt nagy előnyük a bajnokságban.
Részletek
Lewis Hamilton, a Vodafone McLaren Mercedes 2008-as világbajnok versenyzője minden valószínűség szerint szerződést hosszabbít jelenlegi munkaadójával a Formula-1-ben. Hamilton nem gondolkozik azon, hogy egy másik csapatnál versenyezzen.
Részletek
Fernando Alonso és Marc Gené tesztpilóta is azon a véleményen van, hogy a Barcelonában bevetésre kerülő nagy csomag kevés lesz ahhoz, hogy a Ferrari az élre álljon az F2012-vel. A spanyol bajnok 3-4 tizedes javulást vár.
Részletek
A SamsungSport.hu olvasói szerint a Mercedes-csapat akár a világbajnoki címért is küzdhet idén, és mindkét pilótája ott lesz az élmezőnyben.
RészletekA Formula-1-ben érintett újságírók a helyszínről jelentik, hogy megkezdődtek az utcai összecsapások Bahreinben.
RészletekA magyar kormány a 2012-es Formula-1-es Magyar Nagydíj érdekében a jogdíjak miatt bekövetkező árfolyamveszteség következtében 500 millió forintot csoportosít át a verseny megrendezésére.
Részletek
A Scuderia Ferrari egy rendkívül nehéz hétvége előtt állhat a Formula-1-ben, miután Bahreinben sem fog számottevően változni az F2012.
Részletek
Sebastian Vettel nem volt túl elégedett az RB8-as tempójával, melyet a gép az egyenesekben produkált a Kínai Nagydíjon. A Red Bull Racing versenyzője szerint ez nevetséges a többiekhez viszonyítva.
Részletek
Michael Schumacher örömmel látja azt, hogy a rengeteg kemény munka kezdi meghozni a gyümölcsét a Mercedes AMG-nél.
Részletek