Hírek

 
2010-07-30

F1: Vettel egyelőre megállíthatatlan a Hungaroringen

Mindkét mai szabadedzést Sebastian Vettel nyerte a Hungaroringen. A Red Bull német pilótája délelőtt csapattársa, Mark Webber, délután a Ferrarit vezető Fernando Alonso orra elől kaparintotta meg az első helyet.

A "megkaparintotta" persze talán nem a legjobb szó: Fernando Alonso jóformán nem is látta közelről azt a bizonyos első helyet, Vettel ugyanis fél másodpercet vert rá a délutáni gyakorláson. Mark Webbernek a második tréningen nem ment olyan jól, mint délelőtt, de a harmadik helyre így is odafért, a McLaren viszont tovább gyengélkedik.

A délutáni edzés nagy részében Vettel és Webber vetélkedtek egymással, egymást váltva az élen. Vettel végül a hajrában állt az első helyre, akkor azonban nagyon megvert mindenkit. Alonso is a végén fért be közéjük, mindössze 0.013 másodperccel előzve meg Webbert. A negyedik helyezett az előző nagydíjon a csapat utasítása miatt csak a második helyen végző Massa lett, aki ezúttal bevallottan a győzelemre tör.

Mindkét szabadedzés megmutatta tehát, hogy a McLaren rövid uralkodása tényleg véget ért: jelenleg a Red Bull és a Ferrari a két legjobb csapat. A wokingi istálló két versenyzője közül ismét Lewis Hamilton volt a jobb, de tőle is csak a hatodik helyre futotta, míg Jenson Button a 9. pozícióban zárta a tréninget. A nap nagy győztese Vitalij Petrov: a Renault orosz pilótája az 5. helyen fejezte be a szabadedzést.

Michael Schumacher az utolsó körét csúnyán elrontotta, ám a Mercedes hétszeres világbajnoka így is befért a legjobb 10-be, ráadásul megelőzte csapattársát, a mindössze a 13. helyen záró Nico Rosberget. A legrosszabb napja Heikki Kovalainennek volt: a Lotus finn pilótája műszaki problémák miatt mindössze öt kört tudott megtenni...  

Forma-1-es Magyar Nagydíj, pénteki 2. szabadedzés, élmezőny:

1. Sebastian Vettel (Red Bull)
2. Fernando Alonso (Ferrari)
3. Mark Webber (Red Bull)
4. Felipe Massa (Ferrari)
5. Vitalij Petrov (Renault)
6. Lewis Hamilton (McLaren)
7. Robert Kubica (Renault)
8. Nico Hülkenberg (Williams)
9. Jenson Button (McLaren)
10. Michael Schumacher (Mercedes)

 

 
 

Nincs még hozzászólás.

Hozzászólásod elsőként a moderátorokhoz továbbítjuk, csak jóváhagyás után kerül megjelenésre. Moderálási elveink >

 
(még 1024 karakter)