Mocsai: mennyből a pokolba

Mocsai Lajos számára nem volt könnyű az elmúlt hét: a szakember maga is elismerte, a Kielce elleni, hazai Bajnokok Ligája-vereség után nem is jött álom a szemére - bár saját bevallása szerint többnyire nehezen alszik el magas hőfokú mérkőzéseket követően -, amiben talán részese lehetett a drukkerek reakciójának is. A szezonban eddig egyébként jól szereplő veszprémiek szurkolói ugyanis helyenként gúnyosan, helyenként igen durva bekiabálásokkal adták a szakember tudtára, hogy őt tartják felelősnek a kudarcért.

A tréner azóta "felsőbb helyről" is kapott kritikát: az MKB Veszprém KC hivatalos fórumán dr. Magyarády Péter, a klub gazdasági és operatív elnöke bírálta az egész csapatot, emellett egyértelműen utalt arra, hogy edzői hibák is történtek.

- Pereznek - jóval - korábban kellett volna jönnie... az Iváncsik Gergő-David Korazija csere most nem volt indokolt talán, a második félidei időkérés elmaradása pedig érthetetlen, megmagyarázhatatlan. A lengyelek játékára képtelenek voltunk minimális szinten is reagálni.

A negatív kritikák Mocsai Lajosra zúduló áradata némiképp meglepő; biztosak lehetünk benne, hogy nem felejtette el a szakmát néhány hét alatt, még akkor sem, ha a hét közben a Kielce után a Csehovtól is kikapott az együttes, és így a továbbjutása is veszélybe kerülhet. A férfi Európa-bajnokság során még nem fejezték ki ennyien kétségüket Mocsai szakmai kvalitásai kapcsán... amelyek, egyébként, nehezen vitathatóak, elvégre tényekkel alátámaszthatóak.

Idén lesz például 30 éve annak, hogy történelmet írt a magyar kézilabdázás: azelőtt sohasem fordult elő, hogy a férfi és a női Bajnokcsapatok Európa Kupáját is ugyanazon ország csapata nyerje. Ekkor igen: a férfiaknál a Honvéd, a nőknél a Vasas diadalmaskodott. Utóbbit Mocsai Lajos irányította, aki akkor még csupán 28 éves volt, fiatalabb, mint néhány játékosa, és éppen csak befejezte saját játékoskarrierjét, amely nem mondható különösebben csillogónak, bár húsz alkalommal befért a magyar válogatottba is. Tapasztalatlansága ellenére nem éppen félősen vágott bele új munkájába...

- Amikor a Vasasnál elkezdtem tevékenykedni, a heti hét-nyolc tréning helyetti tíz edzéssel elég nagy fölzúdulást keltettem. Az első időszak nagyon nagy munkájából volt egy mérkőzés, ahol nagyon nyögvenyelősen nyertünk. A lányok, akik nehezebben viselték el a kemény munkát, szóvá tették az öltözőben. Ekkor Sterbinszky Amál azt mondta: 'Nézzétek, egész más munkát végzünk, mint a megelőző időszakban, itt van ez a fiatalember, akinél egy jelentős részünk idősebb. Az a kérésem, mint csapatkapitány, hogy ennek a fiatalembernek minden kérését kövessük a pályán és az edzésmunkában. Ha sikertelenek leszünk általa, akkor majd számon kérjük a végezetével.' Ettől kezdve levette a terhet a vállamról... - idézte fel ezt az időszakot néhány évvel ezelőtt Mocsai.

- Két generáció volt a csapatban: a rutinosabbakat Sterbinszky, Csíkné képviselte, a fiatalabbak közé tartozott Barna Ildi, Gombai Kati, én is - mondta Rácz Marianne, a csapat egyik kulcsembere az origónak a 25. évforduló alkalmából. - Mocsai Lajos személyében ambiciózus, tehetséges, nagyon jó edzőt kaptunk, hálás vagyok neki. Új taktikai elemeket hozott be, a verhetetlennek tűnő Szpartak Kijevet 4+2-es védekezéssel úgy megleptük, hogy nem tudtak lépni rá semmit.

És ez azóta is visszatérő elem Mocsai Lajos pályafutásában: rendszeresen képes úgy meglepni az ellenfelet, hogy az semmit sem tud lépni. 1986-ban, már a férfiválogatott szövetségi kapitányaként, gyakorlatilag hurrikánként vette be a világbajnokságot: a csoportmérkőzések és a középdöntő során is hibátlanul teljesített a nemzeti csapat, hat győzelemmel masírozott a döntőig. Ott, igaz, alulmaradt - Jugoszláviával, a korszak kiemelkedő csapatával szemben, amely tele volt világklasszisokkal. És így is csak hatalmas csatában tudta felülmúlni a mieinket.

Persze, a múltból nem lehet megélni. Az 1988-as olimpiai negyedik hely is régen volt már, de még az 1996-os Kupagyőztesek Európa Kupája-siker a TBV Lemgóval sem éppen friss história. Sydney már nem volt annyira régen: Mocsai Lajos akkor már a magyar női kézilabda-válogatottat irányította, nem a férfit, és bár csapata a csoportkör során csak a "kötelezőt" hozta - kikapott a nagy esélyes koreaiaktól, ikszelt a románokkal, de legyőzte a franciákat és persze Angolát -, majd a nyolc között igen nehezen lépett túl Ausztrián, az elődöntő már más tészta volt. Ott Farkas Ágiék parádés játékkal múlták felül Norvégiát - azóta nem épp ugyanabba az irányba haladt a két ország női kézilabdája... -, majd jött a döntő.

A finálé, amit soha nem felejtünk, az a végzetes vasárnap. Akik a vízilabda-válogatott bombasztikus sikere után kapcsoltak át a kézidöntőre, a szünetben azt láthatták, hogy a magyar válogatott két góllal vezet a félelmetes dánok ellen, a címvédő ellen! Aztán azt is láttuk, ahogy a második félidő első felében, csodálatos játékkal, folyamatosan növelte az előnyt a csapat, a 42. percben már hat volt közte. Hogy ott és akkor mi történt, azt máig sem tudjuk biztosan - viszont tény, hogy három évvel később szörnyűséges emlékeztetőt kaptunk...

– Azóta sem tudom megnézni azt a meccset, nem is elemeztem, ám az agyamban ott van minden mozdulat, mintha filmet vetítenének – mondja a 2000-es olimpiai döntőtől Mocsai Lajos. – A torna előtt megsértették a magyar válogatott önbecsülését, azt mondták, hogy a negyedik, hatodik helynél soha nem leszünk jobbak. Aztán egy fantasztikus sorozattal, az elődöntőben a világbajnok norvégokat örömkézilabdával legyőzve jutottunk a fináléba. Talán elfogytak a szellemi energiák, ám engem a mai napig feszít, hogy mit tudtunk volna jobban csinálni a Dánia elleni olimpiai döntőben.

Maradt tehát az ezüstérem, majd év végén az Európa-bajnoki cím, ami akkor és ott vigaszdíjnak tűnt egy többre hivatott csapat számára, de talán az olimpiai döntő keserves csalódása, a 14-4-re elbukott hajrá még túlságosan friss volt. Mégis, a magyar női kézilabdázás legsikeresebb időszaka volt ez, amire a nemzetközi közeg is felfigyelt: 2002-ben Mocsai Lajos az Európai Kézilabda Szövetség tízéves jubileumi gáláján (2002) edzői életmű díjat kapott, amelyet összesen csak négy szakember kapott meg Európában, és amelyet rendkívül szigorú kritériumok alapján ítéltek oda.

Még egy érmet adott a válogatottbeli kollekciójához a kapitány: Zágrábban, 2003-ban, a magyar kézilabdázás történetének egyik legnagyszerűbb világbajnoki tornáján, amely rendkívül keserű véget ért. Az a támadójáték, amit az a válogatott a Dél-Korea elleni elődöntőben mutatott, jóformán megismételhetetlen; a franciák ellen pedig Görbiczék 50 percen át parádéztak, a csarnokot zsúfolásig megtöltő magyar drukkerek joggal skandálhatták a lázasan is ihletett formában védő Pálinger nevét, ám ez is kevés volt. Tíz perccel a vége előtt 26-20-ra vezettünk, úgy tűnt, csak a csoda segíthet a gallokon.

Segített is: összezuhantunk, váratlanul és kíméletlenül. Az időntúli hétméteres, amelyet legszívesebben minden magyar kézilabdarajongó kitörölne az emlékezetéből, hosszabbításra mentette a meccset a franciáknak, és onnantól nem volt esélyünk. Mégis: 1998 és 2004, azaz Mocsai Lajos kapitánykodása alatt a női válogatott a világ első számú csapata volt az EHF rangsora szerint, a nemzetközi tornákon elért eredmények alapján. Még akkor is, ha a domináns emlék a két szívettépő kudarc marad...

Mocsai persze nem tört össze, hiszen azóta is siker terem, ahová csak lép: talán Veszprémben sem felejtették még el a 2008-as Kupagyőztesek Európa Kupája-sikert, elvégre nem volt az még olyan rég... Ahogy az sem, hogy az egész ország joggal ámuldozott a férfiválogatotton, amelyből Mocsai Lajos a spanyol és a francia válogatott ellen is 120 százalékot hozott ki, hogy ott lehessünk a középdöntőben. Az utóbbi napokban a szakember a menny után ismét megízlelte a poklot is - de merne valaki fogadni, hogy nem viszi ki a válogatottat a londoni olimpiára?