2012.02.19 18:44 | Kézilabda
A Győri Audi ETO KC újabb remek győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában: a címvédő Larvíkot kilencgólos vereséggel küldte haza.
Szép körbeverés kezdett alakulni a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének I. csoportjában: miután az Itxako pontot szerzett a Larvík ellenében, ma kikapott a dán Midtjylland együttesétől, amely így megszerezte első győzelmét. A Győr ugyanakkor két sikerrel a háta mögött fogadhatta a címvédő Larvíkot, és hamar elléphetett a csoportellenfelektől.
A norvégok szerezték az első gólt, ám Görbicz előbb egy lapos lövéssel egyenlített, majd egy szép gólpasszát követően már a Győrnél volt az előny. Sikerült is 6-1-re ellépni, ám ezt követően kissé összeszedték magukat a norvégok, így sokáig tartották a 3-4 gólos különbséget, bár az első negyedóra már öt találatos hazai fórral ért véget. A félidő második fele egy ideig kiegyenlített volt, ám az utolsó percekben, az időkéréseket követően, a Győr célzott pontosabban, így szünetre nyolcgólos előnnyel fordulhatott.
A szünet után a Larvík emberelőnyben két góllal közelebb "lopózott", ám Görbicz és Radocsevics továbbra is remekeltek, Amorim is hozzátette a magáét, így az ETO hamar visszaállította a különbséget. Az 50. percre azonban megint ötre olvadt a fór, miután támadásban egyre sűrűbben hibázott a hazai csapat - hiába védett Lunde remekül -, de ekkor egy utolsó hajrát indított a Győr, és azzal elsöpörte ellenfelét.
Az utolsó percekre már tíz volt közte, egyre születtek a remekebbnél remekebb gólok, és bár az utolsó találat a norvégoké lett, az ETO így is fölényes győzelemmel tett hatalmas lépést az elődöntő felé.
Női kézilabda Bajnokok Ligája, középdöntő, I. csoport, 3. forduló
Győri Audi ETO KC-Larvík 31-22 (17-9)
Hozzászólások (6) Hozzászólás írása
-
-
-
-
-
-
no ezt várjuk ettől a világválogatott csapattól,az edzőváltás óta repül a gárda.számomra a bl ezüst már csalódás lenne a gárdától.miért nem játszottak a magyarok?Erdély
2012.02.19 19:22Szép volt csajok,minden meccsen így játszatok!
gokimigo
2012.02.19 19:48Ez mindenképpen magabiztos győzelem volt! Remélem a végső siker is összejön, csak folyamatosan fókuszáltnak kell maradniuk a lányoknak. Hajrá!
nagyrobi
2012.02.19 20:27Ausztriában dolgozunk, itt is nagy volt az érdeklődés, hogy mit játszanak a győri lányok! Nem csalódtunk.
Hajrá CSAJOK! Meglesz az a BL győzelem!!!!!
Thomas
2012.02.19 21:51Ennek a győzelemnek a csimborasszója az, hogy csere nélkül ugyanaz a hat jáékos /és a kapus/ harcolta ki a győzelmet, csere nélkül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
gumistopli
2012.02.20 08:33A norvég edző remek taktikát dolgozott ki ! Lunde és Görbicz talán élete legjobb formáját hozta. Nagyon nagy szüksége lenne az ETOnak egy balkezes lövőre, aki megoldaná azt, hogy ne Lekics szenjedjen jobb kettőbe, aki kitűnő bal kettes !
aggódózöld
2012.02.20 12:49no ezt várjuk ettől a világválogatott csapattól,az edzőváltás óta repül a gárda.számomra a bl ezüst már csalódás lenne a gárdától.miért nem játszottak a magyarok?