2005.12.08 01:57 | Kosárlabda
Rosszul sikerült a két magyar női kosárcsapat idegenbeli szereplése. Az MKB-Euroleasing Sopron 99-74-re a Jekatyerinburgtól, míg a MIZO-Pécs 60-43-ra a Szamarától kapott ki.
A soproniaknak már az utazás sem volt egyszerű, ráadásul a helyszínen röpködtek a mínuszok. Sajnos már a mérkőzés elején a hazaiak akarata érvényesült: az orosz együttes egy 17-0-s rohammal állva hagyta a Sopront. A hazaiaknál azonnal felvette a ritmust az Egyesült Államokból igazolt három klasszis, Whalen, Griffith és Dydek, de a régiek is jól játszottak. Így egyáltalán nem volt meglepő a félidei 19 pontos orosz vezetés.
A nagyszünet után sem változott sokat a játék képe, sőt! Csakhamar harmincra nőtt a Jekatyerinburg előnye. Az utolsó felvonásban már csak az volt a kérdés, tud-e valamit faragni tetemes hátrányából a Sopron. Sajnos nem tudott, így a vége sima orosz győzelem lett.
Kikapott az eddig veretlen Pécs is. A baranyai csapat a Szamara vendégeként 17 ponttal maradt alul. Talán közrejátszott a vereségben az is, hogy a Rátgéber csapatból hiányzott a két sérült, Vajda Anna és Vickie Johnson. Az első negyedben még nem volt gond. A hazaiak mindössze három pontos előnyre tudtak szert tenni. A folytatásban azonban a magyar csapat nem tudott mit kezdeni az Európa legjobbjának megválasztott belga Wautersszel (képünkön) és Artyesinával. Ennek ellenére a félidőben még nem tűnt reménytelennek a helyzet (kilenccel ment a Szamara). A harmadik játékrészben viszont tovább növelte előnyét a házigazda, és sajnos a hajrá sem a Rátgéber-lányokról szólt, így a Pécs bár tisztesen helyt állt de végül kikapott.
Hozzászólások Hozzászólás írása
Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!