SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

NBA: Ismeretlen New York-i hős játszotta le Kobe Bryantet

NBA: Ismeretlen New York-i hős játszotta le Kobe Bryantet - illusztráció 2012.02.11 12:51 | Kosárlabda

A New York Knicks két legnagyobb sztárja, Anthony és Stoudemire nélkül is legyőzte a Los Angeles Lakerst. A 23 éves Jeremy Lin volt a vezér, aki alig pár meccset játszott eddig pályafutása során.

A New York Knicks szurkolói és az NBA közvéleménye - talán nem túlzás ezt állítani - Jeremy Lin-lázban égnek. A 23 éves irányító első idényét a Golden State Warriorsnál töltötte, de nem kapott túl sok lehetőséget, majd New Yorkba igazolt, egyértelműen kiegészítő embernek. Csakhogy a Nagy Almában a védekezés nagyon nem állt össze, Mike D'Antoni vezetőedző pedig lehetőséget adott kishíján mindenkinek.

Így került a csapatba Lin, aki az elmúlt négy találkozón köszönte szépen és alaposan meghálálta a bizalmat. Sorrendben 28, 23, 25 illetve legutóbb a Lakers ellen 38 pontot szerzett. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a küszködő Knicks mind a négy találkozót megnyerte. Ma hajnalban a Lakers volt a szenvedő fél, amelyik Kobe Bryant 34 pontja ellenére is kikapott. Ráadásul a New York-iak nélkülözték két sztárjukat, Carmelo Anthonyt és Amar'e Stoudemire-t is.

A további mérkőzésekről: meglepetésre bukott Torontóban a Boston; simán nyert a Bulls, a Heat és a Thunder; Chris Paul dudaszókor elengedett dobása mentette meg a Clipperst a masszív Philadelphia ellenében; nagy meccset játszott az Orlando és az Atlanta, a vendég Hawks nyert; idénycsúcsot dobott Dirk Nowitzki, Jason Kidd visszatért sérüléséből, a Dallas pedig győzött.

NBA, alapszakasz

Orlando Magic - Atlanta Hawks 87-89 - hosszabbítás után
Toronto Raptors - Boston Celtics 86-74
Charlotte Bobcats - Chicago Bulls 64-95
Philadelphia 76ers - Los Angeles Clippers 77-78
Washington Wizards - Miami Heat 89-106
Cleveland Cavaliers - Milwaukee Bucks 112-113 - hosszabbítás után
Detroit Pistons - New Jersey Nets 109-92
Memphis Grizzlies - Indiana Pacers 98-92
New York Knicks - Los Angeles Lakers 92-85
Minnesota Timberwolves - Dallas Mavericks 97-104
New Orleans Hornets - Portland Trail Blazers 86-94
Utah Jazz - Oklahoma City Thunder 87-101

Hozzászólások Hozzászólás írása
  • Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Szólj hozzá!

Szavazás

Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.