SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

NBA: James tripla-duplájával lett bajnok a Miami!

2012.06.22 10:26 | Kosárlabda

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) helyi idő szerint csütörtök este játszották a nagydöntő ötödik mérkőzését. A Miami Heat gyakorlatilag végig vezetve legyőzte az Oklahoma City Thundert, ezzel bajnoki címet szerezve! James és Miller volt a két hős.

A szokásos kezdőötösökkel indult neki az összecsapásnak mindkét fél. Az előző három mérkőzést a Heat nyerte, ezért Erik Spoelstra fiai tudták, hogy hazai közönségük előtt eldönthetik az NBA idei nagydöntőjét. Az első négy és fél percben vezetett a Thunder - mint kiderült, utoljára a mérkőzésen. A végig kiválóan játszó Mike Miller (23 pont, 8-ból 7 tripla) két hármasával 28-19-re is vezetett már a Heat, de végül 31-26-re nyerték az első negyedet a floridaiak.

A második tizenkét perc hasonló képet mutatott. A Miami csapatjátékban, önzetlenségben messze felülmúlta fiatalabb ellenfelét, amely szinte kizárólag a klasszisok (Durant, Westbrook) egy-az-egyben megoldásaira támaszkodott. A Thunder azért nem került lőtávolon kívülre és 59-49-es hátrányban mentek a nagyszünetre. A fordulás után egy ideig még tovább zárkóztak Kevin Duranték, 59-54-nél voltak legközelebb, majd 69-62-nél Erik Spoelstra időt kért.

Ez lett a mérkőzés döntő momentuma, mert innentől egy 19-1-es rohamot produkáltak LeBron Jamesék, és erre már nem volt válasza az OKC-nek. Miután 95-71-es Miami-vezetést regisztrálhattunk a harmadik negyed végén, minden lényeges kérdés eldőlt, a hazaiak némi örömkosárlabdát mutattak be, a vendégek pedig túlélték a végjátékot. Amely után David Stern, az NBA főigazgatója bejelentette, hogy LeBron James (aki e záró meccsen 26 pontot, 13 gólpasszt és 11 lepattanót jegyzett) a döntő MVP-je, a bajnok pedig a Miami Heat!

NBA, nagydöntő, 5. mérkőzés

Miami Heat–Oklahoma City Thunder 121–106 (31–26, 28–23, 36–22, 26–35)

A négy győzelemig tartó párharc győztese: a Miami, 4-1-gyel

Hozzászólások Hozzászólás írása
  • Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Szólj hozzá!

Hajrá Rióban is!

Kérjük, jelentkezz be My Samsung profilolddal.

Elfelejtettem a jelszavamat

Amennyiben nincs My Samsung profilod, itt regisztrálhatsz

A kampány során eddig

0000063

SMART km gyűlt össze!

Copyright© KiVi Press. Minden jog fenntartva.