2012.07.14 18:52 | Kosárlabda
A magyar női kosárlabda-válogatott vereséget szenvedett Ukrajnában Európa-bajnoki selejtezőn, így eldőlt, hogy nem lesz ott a kontinensviadalon.
Nehéz körülmények között készült a mérkőzésre a magyar csapat: egy rendkívül alacsony színvonalú szállodában szállásolták el a lányokat, ahol a szobákhoz nem tartozott fürdőszoba; egy éjszaka nightclubnak használt helyiségben ebédeltek - szóval nem volt könnyű. Ehhez képest parádésan kezdte a csapat a sorsdöntő összecsapást, 15-8-ra, majd 22-14-re is vezetett, de a lendület csak az első negyedben tartott ki.
A második negyedben feljöttek, és ki is egyenlítettek az ukránok, de a szünet előtt Horti Dóra egy triplával visszaszerezte a vezetést a mieinknek. A harmadik negyed hét ukrán ponttal indult, 44-47-nél mégis mi vezettünk - ám sajnos utoljára. Kuraszova és Jagupova is egyre jobban belelendült az ukránoknál, ráadásul lepattanózásban a hazai csapat kenterbe verte a magyar válogatottat, amely ráadásul borzasztóan dobott.
Az ukránok ezzel együtt sem tudtak elhúzni, de az egyre jobban fáradó magyar csapatnak nem volt esélye arra, hogy fordítson a mérkőzés menetén. A vége hétpontos vereség lett, és ezzel eldőlt, hogy Magyarország nem lesz ott a női kosárlabda Európa-bajnokságon.
Kosárlabda, Európa-bajnokság, selejtező
Ukrajna-Magyarország 73–66 (14–22, 21–16, 22–13, 16–15)
Hozzászólások Hozzászólás írása
Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!