2012.04.12 21:54 | Külföldi labdarúgás
Edzője Fernando Torreshez átigazolásához hasonlította a Dinamo Moszkva legutóbbi mérkőzésén a szünetben lecserélt Dzsudzsák Balázsét, mondván, hogy a magyar játékos is sokba került és még nem tudta törleszteni. Ha nem bíznak benne, ha nem fekszik neki a közeg, ideje lenne váltani.
A Dinamo Moszkva csapatának honlapján is megtalálható a cikk, amely a Volga Nyizsnij Novgorod együttesét legyőző (2-1) csapat sajtótájékoztatójának eseményeit foglalja össze. Arra az újságírói kérdésre, hogy mi a helyzet Dzsudzsák játékával, aki igen drágán érkezett a télen a csapathoz (és a meccsen a szünetben lecserélték), Szergej Szilkin vezetőedző azt mondta: a Chelsea-nek is van egy ilyen játékosa, jelesül Fernando Torres, akire komoly összeget költöttek és még nem térítette meg az árát.
Szilkin mester hozzátette, Balázs jó játékos, és megmutathatja még magát, de nem mindenkit lehet azonnal a csapatba építeni. Így áll jelenleg a talán legjobb magyar futballista helyzete Oroszországban - nem éppen szívderítő. Egyfelől hogy mutassa meg magát Dzsudzsák, ha nem játszik (eleget)? Hiszen most 45 perc jutott neki, a Rubin Kazany ellen alig húsz, a városi rangadón a Lokomotivval szemben pedig egy sem. Rosszul azért nem kezdett Moszkvában, első meccsein gólpasszt is jegyzett.
Ne felejtsük el, a PSV Eindhoven színeiben a holland élvonal egyik legjobb szélsője, támadó középpályása volt, góljaival és gólpasszaival kihagyhatatlanná és közönségkedvenccé vált az egyik legjobb németalföldi együttesben. Csak aztán tavaly nyáron - noha felfokozott és sok esetben alaptalan várakozások előzték meg klubváltását - az Anzsi Mahacskalába igazolt, ahol nem sokat játszott, majd megsérült, a szünetre épült fel, most meg alig kap lehetőséget...
Manapság nem nagy dicsőség, ha valakit a Chelsea-beli Fernando Torreshez hasonlítanak, főleg ha az ára és a teljesítménye kapcsán teszik ezt, és pláne nem ad okot örömre, ha az adott játékos edzője mond ilyet. (Bárcsak lenne ok például a 2008-as Torreshez hasonlítani Dzsudzsákot!) Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy az oroszországi kirándulás - szakmailag - visszaüt válogatott szélsőnk karrierjére. Anyagilag természetesen nem, hiszen fantasztikusan keres a 25 éves játékos Moszkvában, de nagyon bízunk benne, hogy egy profi sportoló életében nem ez az egyetlen szempont, noha naivság lenne az ellenkezőjét gondolni.
Talán nem fekszik Dzsudzsáknak a Premjer Liga erőteljesebb, ám mégis kevésbé szervezett stílusa (a minap épp a holland Mark Otten, a Ferencváros légiósa jegyezte meg, hogy odahaza az Eredivisie-ben sokkal összehangoltabb volt a játék és konkrétabbak a feladatok, mint az NB I-ben!). Ha pedig edzője - jelenleg - nem bízik a nyírlugosi születésű futballistában, akkor két választása van: vagy foggal-körömmel megküzd a csapatba kerülésért, vagy megpróbál egy hozzá inkább illő klubot keresni. Esetleg a Bundesligában vagy Franciaországban, ahonnan keresték - nyilván nem az oroszországival egyenlő fizetési ajánlattal - tavaly nyáron is (a Hamburg és a Lille érdeklődése volt a legkonkrétabb).
Van egy nagy tehetségünk, Németh Krisztián, aki Görögországban nem találta meg a számítását, de Hollandiában, az RKC-nál abszolút megy neki, győztes gólok és gólpassz olvasható a neve mellett, pedig csak nemrég érkezett. Az ő példája is mutatja, minden futballista szerződhet rosszul és "javíthat" aztán. Szerintünk Dzsudzsák esetében addig kellene váltani és nyugatra visszajönni, amíg van értelme, hisz egy 25 éves játékos nemsokára eléri pályafutása csúcsát - őt pedig 2015 végéig köti szerződése Moszkvába... Ha nem kerül be a csapatba, ha nem tud kibontakozni, kár lenne ott maradnia.
(szg)
Hozzászólások (23) Hozzászólás írása
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Ezt az évet lehúzhatja a klotyón, persze ebben a sérülés is szerepet játszott. A következő évében tiszta lappal indulhat, bizonyíthat. Ha nem sikerül, irány vissza a PSV-hez és ismét kezdődhet a karrierépítés.Levi1031
2012.04.13 00:30Úúúúgy kell hülyegyerek! :D
Dilis13
2012.04.13 00:58Maradjon ott 2015ig és üljön a padon! Megérdemli!Komoly focista nem megy Oroszhonba!Tudom a pénz is fontos de európában sem keresett volna rosszul!Egy biztos ő sem fogja megváltani a világot!Ő is a futottak még kategóriába került! Bár ne lenne igazam!Az ára már 50% esett!
Overdózi
2012.04.13 01:18Semmi közünk hozzá, azt csinál amit akar az a lényeg hogy Ő jól érezze magát!
A sok irigy majommal meg nem kell törődnie,tisztában volt ő azzal hogy hova igazol és mi vár rá nem hülye gyerek mint ahogy sokan azt hiszik! Az a lényeg hogy ne sérüljön meg és hogy megalapozza anyagi jövőjét.
RmPeti
2012.04.13 02:08Van bármi fogalmatok mennyit kaszált az Anzsis átigazolással? Ha nem költené el az egésszet Bentley-kre meg modell csajokra már most, akkor élete végéig már most jó polgári szinten élhetne, Hpzzájön az, hogy kint többet keres mint Belgiumban. Ha kitölti a 2015-öt akkor neki már egy életre biztostva van a jómód, persze elb...ni bármennyi pénzt lehet. Ha ügyes és okos, akkor 35 évesen 4-5 milliárd Ft-al a zsebében mehet nyugdíjba :-).
RmPeti
2012.04.13 02:08Ti meg itt minősítgetitek, meg irígykedtek, semmi értelme. Nem zseni, vagy atomtudós, csak focista. Persze feltehetjük a kérdést, hogy érdemel-e ennyi pénz egy focista, vagy azokat az EUR milliókat amiket a nagyon keresnek. Tényleg érdemel egy Ibrahimovics évi 10-20-30 mio EUR-t? Sok-sok éven keresztül? Vagy egy rap sztár 100 mio dollárokat? Furcsa egy világ ez.
whereisdamonhill
2012.04.13 02:37@RmPeti, jó, de érted, Dzsudzsi személyében lehetett volna egy Gera-szintű játékosunk a válogatottnál, hosszú távon. legalábbis sztem a cikk erre akar utalni azzal, hogy lépjen le a ruszkiktól, bár elég körülményesen, az tény. amúgy nagyjából egyetértek, ha most ott marad, és játszik ilyen 20 perceket, akkor Huszti sorsára fog jutni - a karrierje. lehet, h magyar szinten csilliárdos lesz, de ő egy sportoló, vágod, neki eredményre kellene törekednie. na mindegy.
Ikvafalvy
2012.04.13 05:21Overdozikam,itt lehet vannak "irigy majmok",EN nem vagyok(penzes majom vagyok):):)
Tudod a penz kell egy ideig,de mikor mar sok van,akkor kell a HIRNEV!!!!!!!!!!!!
Az oroszoktol meg olyan NEM jon!!!! Erted? Gondolom igen! Ha neked is van dinerod!:):):)
Itt valaki irja a 4-5 millios nyugdijt! Remellem havonta!!!!!!!
Ovrebo
2012.04.13 07:13Hajrá Balázs! Akárhova mész mutasd meg mit tudsz! A többi meg majd jön :)
Overdózi
2012.04.13 07:36Ikvafalvy ! :)
Megvan a hírnév is nem?
Figyuszolj marad még egy évet amíg meg nem unják a ruszkik és jön vissza milliomosként valamelyik eu vagy magyar csapatba. Itt most az a lényeg hogy kaszáljon (és igaza van) és hogy nehogy megsérüljön.
Oszt jöhet az örömfoci,edzősuli,étterem nyitás,tv komentátorság mint szagember hahaha :)
123456
2012.04.13 07:56tirpák hülyegyerek megérdemli .kiderült hogy focizni sem tud
mert focizni akaró OKOS ember nem megy oroszo.
karika
2012.04.13 08:58Azt hiszem sikerült ismét eljutni a szélsőséges helyzetbe. Ez nem csupán Dzsudzsák problémája, hanem az egész magyar labdarugásról alkotott közfelfogásé is, amelyben igen komoly szerepe van a magyar újságírásnak.
Nézzük a tényeket: a sajtó folyamatosan világsztárnak kiáltotta ki Dzsudzsákot, akinek az angol, vagy spanyol bajnokságba lenne a helye.... NEM KELLETT SENKINEK! Ezt az apró tényt nem látjuk, mert jelzi, hogy Dzsudzsák nem világsztár!!!
Mennyit focizott az orosz bajnokságban és milyen sikerrel? - lehet a következő kérdés. És itt kell leszállni a Földre, mert semmit sem produkált az elmúlt két évben!!! Akkor kiben van a hiba? Természetesen cseréljük le az orosz edzőt és keressünk másik csapatot Balázsnak....NEM EZ AZ ÚT! Ismét el kell kezdeni focizni és eredményt produkálni és egy kicsit a magyar sajtó képviselőinek is magukba kell szállni.
AZ ÖNKRITIKA SEM HÁTRÁNY....
Overdózi
2012.04.13 09:44karika!
Max igazad van!
Jó volt nézni a Jánossomorja és a Töltéstava mérkőzést a riportokról nem beszélve, na az volt a sport, kár hogy kevesen látták!
alcantara
2012.04.13 10:04amikor eldőlt hogy oroszországba megy focizni, szomorú lettem, mert tudtam hogy ott neki nehezebb lessz kibontakozni, az egy más világ, mentalitás stb., másrészt otthagyni egy jó csapatot, ahol szerették s ahol ment neki a játék, szóval erre még besenyő pista is csak azt mondta volna h. hulyeség
vanhayk13
2012.04.13 10:23Dzsuzsák semmit nem fejlődött,abszolut ballábas maradt -igaz néha elsült a jobb is-.Nem eléggé fordulékony,lassú nehézkes mozgású.19 milla € nevetségesen magas ár érte. Egy 20 éves kezdö játékos kinyomja a kezdőből,szégyen.Tipikus esete a Balázs futtatása annak,hogy akartak egy világsztárt kreálni.Dzsuzsák és a spanyol bajnokság két különbözö dolog..A PSV-nél volt egy-két igéretes meccse,de azóta erősen visszaesett.Biztos közre játszott a sérülése is.
BARCAFAN
2012.04.13 10:41Karikának teljesen igaza van!!!!!!!!!!!!! Dzsudzsák egy európai mércével mérve közepes futballista,semmi különös..............erre olyanokat írtak róla,hogy a Barca,meg a Real, meg a Chelsea keresi,és voltak oylan hülyék ,akik ezt el is hitték..........az igazság az,hogy senkinek sem kellett,csak a "malackának".......:::::::)))))))))))))))))a menedzsere jól megszedi magát rajta,és ő is a pénz rabjává vált,a karrierjének-ami még nem is volt-máris vége!!!!!!!!!!!!!VÉGE hülye gyerek!!!!!!!!!!!
BARCAFAN
2012.04.13 10:46Óverdózi,te megy akkora barom vagy,hogy sajnálom anyukádat,hogy 9 hónapig szenvedett veled.............szóval ez a lényeg,a pénz????????????akkor miért nem operáltatta magát nővé,és ment el prostinak,Zimány Linda biztos bevenné társnak...............::::::::))))))))))) Messi miért nem ment el a Cityhez,akik biankó csekket küldtek neki,írjon rá annyi pénzt,amennyit csak akar,bármennyit/!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!/???????megmondjam?mert ő sportember,aki nyerni akar ............!!!!!!!!!
BARCAFAN
2012.04.13 10:49és láttad már a Barcások gólörömét?csupa világsztár,Balázsénál 10-szer nagyobb fizetéssel,és 100-szor nagyobb tudással úgy örülnek a játéknak,mint egy kis gyerek a játszótéren....................ez a KÖVETENDŐ PÉLDA,MENTALITÁS!!!!!!!!!!!! Ezért Messi a Messi,és és ezért csak egy senki a Balázs!!!!!!!!!!!!!!!
Bajusz1966
2012.04.13 11:10Hollandiában szervezett teknikás focit játszanak, Oroszországban inkább az erőfoci van előnybe részesítve és ez nemigazán megy neki. Szerintem.
Overdózi
2012.04.13 11:35BARCAFAN!
Ekkora hülyeséget te sem írhatsz pedig te nagyon okos vagy ,akkor mond meg hogy miért ment oda ha nem a pénzért? (és igaza van) Még focizni sem kell angliában meg kellene azért mutatni valamit.
Az általad emlegetett Barca nem sport klub (már) hanem egy üzleti vállalkozás aminek nem sok köze van a sporthoz!
Az egész egy cirkuszi mutatványnak felel meg amit a sok hülye proli olyan mint te ámulva néz !
ájtink
2012.04.13 11:36Kedves BARCAFAN! Dzsudzsák 19millió eurot ér, mert kifizették érte. Te mennyit érsz? Te mit értél el? Te honnan tudod, hogy mit jelent egy másik bajnokságban játszani, klubot váltani? Tisztában vagy vele, hogy egy súlyos sérüléssel kezde az idényt? Te nemet mondtál volna? Szerintem fele ennyi pénzért az Uránusz 12. holdjára is elutaztál volna havat lapátolni. Gondolom te a Barcában focizol már évek óta és gyüjtöd a vitrinedbe a serlegeket. (vagy a TV előtt ülsz és pofázol).
kászi61
2012.04.13 18:05BALÁZSKA BALÁZSKA EZ NEM JÖTT ÖSSZE,ELTÜNTÉL MINT AZ ARANY ÓRA ------
LudasMatyi
2012.04.13 18:52Annyi pénzért akár ott is maradhat... még egy olyan madarat nehéz találni, hogy ahhoz hasonló összeget fizessen érte...
szájmonmondja
2012.04.14 18:34Ezt az évet lehúzhatja a klotyón, persze ebben a sérülés is szerepet játszott. A következő évében tiszta lappal indulhat, bizonyíthat. Ha nem sikerül, irány vissza a PSV-hez és ismét kezdődhet a karrierépítés.