SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

Németország negyedszer, vagy Spanyolország másodszor?

Németország negyedszer, vagy Spanyolország másodszor? - illusztráció 2008.06.29 08:37 | Labdarúgás

A svájci-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság döntőjében két korábbi győztes találkozik. Ám míg a németek negyedszer állnak a siker kapujában, addig a spanyol válogatott negyvennégy éve vár az újabb végső győzelemre.

A két nemzet válogatottja korábban már elnyerte Henri Delaunay-trófeát, ám míg a németek utolsó győzelme tizenkét éve volt, addig a spanyolok immár negyvennégy éve áhítoznak a sikerre. A spanyol válogatott egyetlen győzelmét 1964-ben aratta, azóta pedig egyszer jutott hasonló közelségbe, 1984-ben jutott fináléba, ám Franciaország legyőzte a döntőben.

Egyértelműen a németek várhatják feszültebben a finálét, hiszen a Nationalelf összeállítása kapcsán akad néhány kérdőjel. A legnagyobb természetesen Michael Ballack, akinek szereplése szombaton vált bizonytalanná. A középpályás még a törökök elleni mérkőzésen sérült meg, vádlija miatt az utóbbi napokban nem is edzhetett. A másik kérdés Torsten Frings játéka, aki ugyan kénytelen volt kihagyni a negyeddöntőt és az elődöntő javát, ám állítása szerint meggyógyult, és játékra jelentkezett.

A spanyoloknál legnagyobb problémája David Villa szereplése lehet. A támadó izomsérüléssel bajlódik, a hírek szerint játéka erősen kérdéses, esetleg csereként számíthat rá Luis Aragones kapitány, aki a gólerős támadó helyett Cesc Fabregast küldheti pályára.

Várható kezdők:

Németország: Lehmann; Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm; Schweinsteiger, Frings, Ballack, Hitzlsperger, Podolski; Klose.

Spanyolország: Casillas; Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila; Iniesta, Xavi, Senna, Fabregas, Silva; Torres.
Hozzászólások Hozzászólás írása
  • Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Szólj hozzá!

Szavazás

Felipe Massa képes lehet még arra, hogy hasznos tagja legyen a Ferrari-csapatnak?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.