SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

Labdarúgó-Európa-bajnokság 2008: Játékvezetők

EURO2008: a sporik, Kassai Viktorral

Kassai ViktorA Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tizenkét játékvezetőt, huszonnégy asszisztenst és nyolc tartalékbírót delegált az Európa-bajnokságra. Utóbbiak között magyar vonatkozást is találunk, hiszen Kassai Viktor tagja a „beugróknak”.

A játékvezetői triók egységet alkotnak abból a szempontból, hogy ugyanazon nemzetet képviselik: osztrák, görög, szlovák, belga, olasz, spanyol, angol, holland, svéd, német, norvég és svájci bírói hármasok dirigálják majd a mérkőzéseket. A játékvezetők természetesen már nem először szerepelnek nemzetközi porondon, hiszen a legtöbben a Bajnokok Ligájában is tevékenykedtek már. A sporik edzőtáborban is részt vettek az Eb-t megelőzően. Április 14. és 17. között a svájci Regensdorfban kaptak eligazítást, a Hotel Mövenpickben, ami egyébként a kontinensbajnokság kezdetétől június 26-ig a játékvezetők főhadiszállása lesz. Ezt követően, az Eb utolsó szakaszában a bécsi Penta Hotel lesz a bázisuk.

Ha bármelyik játékvezető megsérül a torna ideje alatt, akkor jönnek képbe a tartalékok, köztük Kassai Viktor is. A magyar játékvezető 1975. szeptember 10-én született. A tatabányai bíró civilben utazásértékesítőként dolgozik. 2003 óta FIFA kerettag, első nemzetközi mérkőzését, a Szlovákia-Luxemburg találkozót 2004 augusztusában vezette, azóta már több Bajnokok Ligája és UEFA-kupa találkozó van mögötte. Kiválóan beszél angolul és németül.

A keretről, a teljesség igénye nélkül

Konrad Plautz

Konrad PlautzAz osztrák Konrad Plautz 43 éves, 1996 óta kerettag. Ugyanebben az évben FIFA kitüntetést kapott tevékenységéért, hiszen tizenkét évvel ezelőtt ő dirigálta az U16-os Európa-bajnokság francia-portugál döntőjét Bécsben. A BL-ben legutóbb április 22-én, a Chelsea-Liverpool összecsapás odavágóján volt a pályán. A fizikai felmérőkön mindig a legjobbak között van, kiváló állóképességgel rendelkezik. Szabadidejében egy amatőr társulatban színészkedik és rendez. Segítői Egon Bereuter és Markus Mayr lesznek.

 

Kyros Vassaras

Kyros VassarasA görög Kyros Vassaras 41 éves, Dimitrios Bozatzidis és Dimitrios Saraidaris segítik majd munkáját. Tíz éve kerettag, U17-es világbajnoki és Bajnokok Ligája mérkőzések szerepelnek az önéletrajzában, 2004-ben az Európa-bajnokságon és az athéni olimpián is vezetett találkozókat. Civilként utazásértékesítéssel foglalkozik Tesszalonikiben, németül; angolul és spanyolul kiválóan beszél.

 

Ľuboš Michel

Ľuboš MichelAz idei Bajnokok Ligája moszkvai döntőjének sporija, a szlovák Ľuboš Michel 39 éves, az Európa-bajnokságon Roman Slysko és Martin Balko segíti a munkáját. 2003-ban UEFA-kupa döntőt vezetett, a Porto és a Celtic összecsapását. 2002-ben és 2006-ban a világbajnokságokon, 2004-ben az Eb-n tevékenykedett. Angolul és németül beszél, anyanyelvéből adódóan pedig nem okoznak neki gondot a szláv nyelvek sem, így például csehül, lengyelül, horvátul vagy oroszul is megérteti magát. 2006 óta képviselő a szlovák parlamentben.

 

Frank De Bleeckere

Frank De BleeckereA 41 éves belga Frank De Bleeckere a 2002-es vb-selejtezők alkalmával debütált. 2005-ben a Mexikó-Brazília döntőt vezette az U17-esek világversenyén. Egy évvel később az emlékezetes Törökország-Svájc vb-selejtezőt dirigálta, ami erőszakkal ért véget. A Bl-ben olyan találkozókon működött közre, mint például a Barcelona londoni vendégjátéka a Chelsea ellen, vagy az AC Milan és Machester United 2007-es meccse, de a két évvel ezelőtti vb-n is tagja volt a játékvezetői keretnek. Munkatársai: Peter Hermans és Alex Verstraeten.

 

Roberto Rosetti

Roberto RosettiAz olasz Roberto Rosetti 40 éves. Kollegája sérülése miatt az utolsó pillanatban hívták meg a 2006-os világbajnokságra. Abban az évben lépett elő elsőszámú olasz sporivá, mivel elődje, Massimo De Santis a Serie A-ban kipattant botrányban való érintettsége miatt visszavonult. Legutóbb április 30-án lépett pályára a BL-ben a Stamford Bridge-en. A torinói illetőségű játékvezető civilben kórházi menedzser, segítői az Eb-n Alessandro Griselli és Paolo Calcagno lesznek.

 

Manuel Mejuto González

Manuel Mejuto GonzálezA „szépnevű” spanyol Manuel Mejuto González 43 esztendős, részt vett a 2004-es kontinensbajnokságon. UEFA-kupa és BL-meccsek is szerepelnek önéletrajzában, utóbbiak közül egy emlékezetes döntő is: 2005-ben a Liverpool-AC Milan finálét dirigálta. González úr civilben köztisztviselőként dolgozik. Asszisztensei Juan Carlos Yuste Jiménez és Jesus Calvo Guadamuro.

 

Howard Melton Webb

Howard Melton WebbAz idei keret legfiatalabb tagja a 36 éves Howard Melton Webb. Az angol sípmester civilben rendőrként szolgál, csupán három éve FIFA kerettag. Még két éve sincs annak, hogy először vezetett Bajnokok Ligája találkozóját: 2006 szeptemberében a Lyon 3-0-ra megnyert bukaresti vendégjátékán fújta a sípot. Segítői Darren Cann és Michael Mullarkey.

 

Pieter Vink

Pieter VinkPieter Vink 41 éves, asszisztensei Adriaan Inia és Hans Ten Hoove. Vink korábban rendőr volt, szabadidejében szívesen golfozik. Ő volt az első játékvezető, aki pályára lépett az új Wembley Stadionban Londonban. Idén áprilisban az Emirates Stadionban a holland sípmester vezényelte az Arsenal-Liverpool BL-negyeddöntőt.

 

Peter Fröjdfeldt

Peter FröjdfeldtA svéd Peter Fröjdfeldt a történelmi győzelmet elért Zenit Glasgow Rangers elleni meccsét dirigálta az UEFA-kupa döntőben, segítői Stefan Wittberg és Henrik Andren. A 44 esztendős sípmester egy másik, szintén történelemkönyvekbe került eseménynél is ott volt: a 2008-as Eb-selejtezők E csoportjában közelről nézte végi, amint Horvátország búcsúztatja a nagy múltú Angliát.

 

Herbert Fandel

Herbert FandelA művészetek iránt élénken érdeklődő német Herbert Fandel civilben zongoratanár. A 43 éves bíró nős, két gyermek édesapja. 2000-ben ott volt a sidney-i olimpia futballtornáján, 2006-ban a Middlesbrough-Sevilla UEFA-kupa döntő rendjéért volt felelős. Egy évvel később már a BL finálét dirigálta. Asszisztensei Carsten Kadach és Volker Wezel.

 

Tom Henning Ovrebo

Tom Henning OvreboNorvégiát Tom Henning Ovrebo képviseli. A bécsi elődöntő napján ünnepli majd 42. születésnapját. Geir Age Holen és Erik Rastad segíti munkáját. Ötször választották hazája legjobb játékvezetőjének. Az UEFA-kupában és Bajnokok Ligájában is bemutatkozott már.

 

Massimo Busacca

Massimo BusaccaMassimo Busacca 1999 óta FIFA kerettag. Részt vett a két évvel ezelőtti világbajnokságon. Egyik legemlékezetesebb mérkőzése 2007-ben volt a Santiago Bernabeu Stadionban. Akkor a házigazda spanyolok látták vendégül a dánokat az Eb-selejtezőn. A svájci játékvezető húsz perccel a kezdő sípszót követően kiállította a vendégektől Niclas Jensent, ami azért volt érdekes, mert addig a dánok irányították a játékot. Végül a spanyolok nyerték meg a találkozót. A 38 éves Busacca Matthias Arnet és Stéphane Cuhat segítségére számíthat az Eb-n.

 

A tartalékok:

Kassai Viktor (magyar)
Ivan Bebek (horvát)
Stéphane Lannoy (francia)
Kristinn Jakobsson (izlandi)
Grzegorz Gilewski (lengyel)
Olegário Benquerença (portugál)
Craig Thomson (skót)
Damir Skomina (szlovén)

Szavazás

Pálinger Katalin befejezte pályafutását; ön szerint jól tette?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.