Labdarúgó-Világbajnokság 2006: Visszatekintés

1930 - Uruguay

A labdarúgás történetének első világbajnokságát szerény érdeklődés mellett a futball egyik első nagyhatalma, a korábban kétszeres olimpiai bajnok Uruguay rendezhette meg. Az európai mércével távoli országba az öreg kontinens csapatai hajóval érkeztek, és nem kevesebb mint három hét alatt tették meg az utat Dél-Amerikába. Persze a tengerjárókon eltöltött idő sem veszett kárba, a csapatok labda nélküli edzéseket tartottak a hajókon. A tornára mindössze 13 csapat jelentkezett, érdekesség, hogy a labdarúgás „tanítómesterei” harcban álltak a FIFA-val, ezért az angol és a skót csapat meghívót sem kapott, de lemondta a részvételt Németország, Olaszország, Spanyolország és -bánatunkra - Magyarország is. Július 13-án Franciaország és Mexikó vívta az első világbajnoki mérkőzést, majd a négy csoportba sorsolt mezőny futószalagon játszotta a többit is. A döntőt, ahogyan két évvel korábban az olimpián is Argentína és Uruguay játszotta. A döntő előtt termetes botrányt kavartak a felek, mindkét csapat ugyanis saját labdájával akarta lejátszani a finálét, végül salamoni döntés született, az egyik félidőt az argentin, a másikat az uruguayiak bőrgolyójával játszották le. A vb-re épített Centenario-stadionban az égszínkék mezéről Celestének becézett hazaiak 4-2-re legyőzték Argentínát és világbajnokok lettek.

Végeredmény:

1. Uruguay
2. Argentína
3. Egyesült Államok
4. Jugoszlávia

Gólkirály:

1. Stabile 8 (Arg)
2. Cea 5 (Uru)
3. Subiabre 4 (Chl)

1934 - Olaszország

Négy év alatt óriásit nőtt az 1930-ban még kicsinyke gyermek, a második világbajnokságra már 32 ország jelezte részvételi szándékát. A selejtezőket követő tizenhatos döntőben Magyarország első ellenfele az Afrikát képviselő Egyiptom volt. A Lázárt, Toldit és Sárosit soraiban tudó válogatott 4-2-re győzött, így visszavágott az egyiptomiaknak a tíz évvel korábbi, demoralizáló olimpiai vereségért. Az elődöntőbe jutásért vívott derbin aztán Ausztria ellen elbukott a magyar együttes. A 2-1-es vereség nem volt szégyen a remek játékerőt képviselő osztrákok ellen. A sógorok balszerencséjére már az elődöntőben összetalálkoztak az igencsak megerősített olasz válogatottal. A nemzeti büszkeség növelésének egyik eszközét a futballban látó Mussolini-féle Olaszország néhány kiváló játékost, az előző vb-n még argentin színekben szereplő Orsit és Demariát is az azzurrikhoz csábította. A Csehszlovákok ellen vívott döntőben Orsi meghálálta a bizalmat, a 82. percben csodálatos gólt lőtt Planickának, így és kiegyenlítette csapata hátrányát. A hosszabbításban már egyértelmű volt az olaszok fölénye, Schiavio góljával 2-1-re a taljánok győztek, így 1934-ben is a házigazda vihette haza a trófeát.

Végeredmény:

1. Olaszország
2. Csehszlovákia
3. Németország
4. Ausztria

Gólkirály:

1. Schiavio 4 (Ita)
2. Nejedly 4 (Cze)
3. Conen 4 (Ger)

1938 - Franciaország

A harmadik tornán újra Európa, mégpedig a világbajnokságok szülőatyja, Franciaország látta vendégül a mezőnyt. Sajnos a háborús előszelek már megcsapták a világbajnokságot is, Ausztria önálló válogatottja a német megszállás következtében megszűnt, a legjobb osztrák játékosok a birodalmi Vaterland közös csapatát erősítették. Sokáig kérdéses volt a magyar csapat indulása is, a gond ezúttal anyagi természetű volt. Végül Hóman Bálint kultuszminiszter 12 000 pengős gyorssegélyt utalt a válogatottnak, így útra kelhettek legjobbjaink Franciaországba. A válogatott abban is másolta az elődöket, hogy első mérkőzésén ismét „egzotikus” ellenfél akadt útjába, a magyar csapat magabiztosan, 6-0-ra verte Holland-Indiát. A négy közé kerülésért aztán Svájc ellen a korszak két világsztárja, Zsengellér és Sárosi villant, így a svédek ellen már a döntőbe jutásért mérkőztek a mieink. Dr. Dietz Károly együttese végül 5-1-re legyőzte a Nagy József vezette skandinávokat és a világbajnoki címvédő olaszokkal mérte össze tudását a döntőben. Az eldöntőhöz képest négy helyen megváltoztatott magyar együttes 4-2-es vereséget szenvedett a döntőben, a vereség azóta is nagy talány. A szakírók egy része úgy véli a „baráti” Olaszországnak kötelező volt leadni a meccset, míg mások a kapitány nyakába varrják a vereséget. Tény, a döntőig 13-1-es gólkülönbséggel menetelő magyar együttes csődöt mondott a siker kapujában. A squadra azzurra tehát megvédte világbajnoki címét.

Végeredmény:

1. Olaszország
2. Magyarország
3. Brazília
4. Svédország

Gólkirály:

1. Leonias 8 (Bra)
2. Zsengeller 7 (Hun)
3. Piola 5 (Ita)
4. Colaussi 4 (Ita)

1950 - Brazília

A II. világháború kitörése miatt csak 1950-ben gyűltek össze újra a világ futballnemzetei, hogy feledtetve a csatamezőkön elszenvedett súlyos veszteségeket ezúttal a zöld füvön, sportszerű keretek között mérkőzzenek meg egymással. A tornáról ezúttal is számtalan futballnemzet hiányzott, a sztrájkokkal terhelt Argentína mellett Németország, Magyarország, Franciaország, Ausztria és Csehszlovákia sem indult a vb-n. Nevezett viszont az egyből esélyesnek kikiáltott Anglia, ám a háromoroszlánosok csúnyán megégtek. Három csoportmeccsükből kettőt elveszítettek, ráadásul az Egyesült Államok elleni 0-1 az angol futball egyik legfájóbb veresége volt (a másikat talán egyetlen magyar futballbarátnak sem kell ecsetelni). Az amerikaiak elleni derbin egyébként a korabeli jegyzőkönyvek szerint az angolok 90 százalékban birtokolták a labdát és tizenegy kapufát lőttek, gólt azonban egyet sem, így a tanítómesterek csúfosan megbuktak. Brazíliában rendezték az egyetlen olyan világbajnokságot, ahol a legjobbak nem játszottak klasszikus döntőt. A furcsa kiírás szerint a négy csoportgyőztes - Brazília, Uruguay, Spanyolország s Svédország újabb csoportot alkotva körmérkőzésekkel döntötte el, hogy kit illet a világbajnoki trófea. Csupán a véletlen műve, hogy az aranyérem sorsa végül a két legjobb csapat, Brazília és Uruguay meccsén dőlt el. Július 16-án az erre a tornára épített Rio de Janeiró-i Maracana stadionban világcsúcsot jelentő, 199 854 néző előtt csaptak össze a felek. A házigazda brazilok már egy döntetlennel is a csúcsra értek volna, ám Schiaffino, a torna elsőszámú sztárja győzelemre vezette az urukat. A Céleste 2-1-re győzött és húsz év alatt második világbajnoki címét jegyezte.

Végeredmény:

1. Uruguay
2. Brazília
3. Svédország
4. Spanyolország

Gólkirály:

1. Ademir 9 (Bra)
2. Schjaffino 5 (Uru)
3. Basora 5 (Esp)
4. Zarra 4 (Esp)

1954 - Svájc

Erről a világbajnokságról a magyar futball szerelmeseinek nehéz érzelmek nélkül, a száraz tényeket felsorolva írni. A legendás Aranycsapat történelmi veresége a világbajnoki döntőben ugyanis mindmáig érezteti hatását, a magyar futball Waterlójaként tartjuk számon azt a bizonyos, ezerszer elátkozott berni világbajnoki döntőt. A vb előtt egy évben Angliát kétszer (6-3. 7-1) és Olaszországot (3-0) is legyőző csapatunk a világbajnokság legnagyobb esélyese volt, mégsem sikerült Budapestre hozni a Rimet-kupát. A Sebes Gusztáv által dirigált csodacsapat a csoportmeccsek során simán verte Dél-Koreát (9-0) és Nyugat-Németországot is (8-3). A sérült Puskás nélkül felálló együttes a döntőig igazi nagyágyúkkal meccselt, az előző világbajnokság két legjobbját, Brazíliát (4-2), és a címvédő Uruguayt is legyőzték Kocsisék (hosszabbítás után 4-2). A nemzetközi sajtó már ekkor világgá kürtölte: a magyarokat képtelenség megállítani, elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Grosics - Buzánszky. Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth összeállítású Aranycsapat elbukja a finálét. Pedig sajnos, így történt! Puskás és Czibor korai góljai Morlock és Rahn válaszolt, majd a hét perccel a lefújás előtt Rahn újabb találata azt jelentette, hogy a verhetetlennek hitt magyar tizenegy elbukott. Igaz, sokáig emlegették a drukkerek Ling játékvezető nevét is, aki előbb megadta Puskás egyenlítő találatát, majd a partjelző intésére les címén érvénytelenítette a gólt. Apró vigasz, hogy a torna gólkirálya Kocsis Sándor lett, de ez akkor és ott, senkit sem vígasztalt.

Végeredmény:

1. Németország
2. Magyarország
3. Ausztria
4. Uruguay

Gólkirály:

1. Kocsis 11 (Hun)
2. Morlock 6 (Ger)
3. Hugi 6 (Swi)
4. Probst 6 (Aus)

1958 - Svédország

Az 1958-as világbajnokság minden kétséget kizáróan úgy vonult be a futballtörténelembe, hogy itt ismerte meg a világ a 17 éves brazil labdazsonglőrt, bizonyos Edson Arantes do Nascimento nevét. Persze sokszor nem hallhatta a nagyérdemű eme szépen csengő brazil nevet, helyette mindenki Pelének hívta a tinizsenit, aki összesen öt gólt szerzett a világbajnoki elődöntőben és döntőben, megkezdve egy fantasztikus pályafutást, amelyre tizenkét évvel később Mexikóban, a harmadik világbajnoki aranyéremmel tette fel a koronát. A magyar futball elitjét alaposan átrendezte az 1956-os forradalom, legnagyobb klasszisaink - Puskás, Czibor és Kocsis - elhagyták az országot. Ennek ellenére kimondottan erős válogatottal utaztunk a skandinávokhoz. A grosics - Mátrai, Sipos, Sárosi - Bozsik, Berendi - Sándor, Hidegkuti, Tichy, Bundzsák, Fenyvesi összeállítású tizenegy a legjobb európai válogatottakkal azonos játékerőt képviselt. A gárda azonban jóval tudása alatt játszott a tornán, négy mérkőzésen csak Mexikó válogatottját sikerült legyőznünk, kikaptunk a svédektől, illetve Wales együttesével sem bírt a Baróti csapat. Előbb egy döntetlent értek el Bozsikék, majd a megismételt meccsen kikaptunk Walestől, így fájó búcsút vettünk Svédországtól. A világbajnokság egyértelműen a brazilokról szólt, Pelé és társai 5-2-re elpáholták a Just Fontaine nevével fémjelzett Franciaországot, majd a döntőben a svédek is fejet hajtottak a dél-amerikaiak előtt. A döntő legszebb pillanata Pelé varázslatos gólja volt, az ifjú csillag combbal megszelídítette a labdát, a levegőben átemelt egy védőt, majd Svensson kapujába bombázott.

Végeredmény:

1. Brazília
2. Svédország
3. Franciaország
4. Németország

Gólkirály:

1. Fontaine 13 (Fra)
2. Pelé 6 (Bra)
3. Rahn 6 (Ger)
4. Vava 5 (Bra)

1962 - Chile

Amikor ’62 nyarán újra randevúztak a világ legjobbjai újra csak Brazília számított a legesélyesebbnek a győzelemre. Erre a világbajnokságra szintén egy bombaerős magyar csapat utazott ki, ugyan az Aranycsapat sikereit meg sem közelítette az együttes, de a Grosics - Mátrai, Mészöly, Sárosi - Solymosi, Sipos - Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. összeállítású együttesnek szép jövőt jósoltak a szakírók. A csapat első csoportmeccsén remek játékkal győzte le az újra jó futballistákkal, de középszerű együttessel érkező angolokat, Tichy találatára, Flowers válaszolt, majd a hajrában Albert eldöntötte a találkozót. A Ferencváros csatára Bulgária ellen is remekelt: három gólt rúgott Najdenovnak, és főszerepet vállalt abban, hogy a magyarok továbbléptek a csoportból. Az argentinok ellen elért 0-0 után már a középdöntő következett Csehszlovákia ellen. A brazilokkal döntetlent játszó és a Puskással felálló spanyolokat is elverő szomszédaink sajnos 1-0-ra megvertek minket, igaz a meccs krónikájához tartozik, hogy Latisev játékvezető Tichy szabadrúgásgólját érvénytelenítette. Válogatottunk elbukott, a Csehszlovákok azonban a döntőig meneteltek, Brazília azonban legyőzte Schrojfékat. A torna elején megsérülő Pelé hiányát ugyan megérezték a kanárik, ám a fekete gyöngyszem helyén játszó Amarildo a fináléban egy góllal jelezte: jó döntés volt csatasorba állítása. A brazilok 3-1-re győztek és újra hazavihették a Jules Rimet-kupát. A csapat döntőbeli összeállítása kilenc helyen megegyezett a stockholmi győztes csapatéval.

Végeredmény:

1. Brazília
2. Csehszlovákia
3. Chile
4. Jugoszlávia

Gólkirály:

1. Garrincha 4 (Bra)
2. Vava 4 (Bra)
3. Sanchez 4 (Chl)
4. Jerkovik 4 (Jug)
5. Albert 4 (Hun)
6. Iwanow 4 (Ussr)

1966 - Anglia

Az 1966-os angliai torna már a televíziós korszak világbajnoksága volt. Az első olyan futballtorna, melynek mérkőzéseit százezrek láthatták élőben. A vb egyértelműen az Anglia-NSZK döntő miatt maradt emlékezetes, illetve nem is a döntőt, hanem egy gólt, Geoff Hurst találatát emlegetik a mai napig a drukkerek. A technika valamennyi vívmányát, közte a számítógépes animációkat felhasználva sem sikerült perdöntően bizonyítani, hogy a labda a gólvonal előtt, vagy a mészcsík túloldalán pattant le. A mi csapatunk Portugália ellen 3-1-es vereséggel kezdte a tornát, ekkor kevesen hitték, hogy a brazilok elleni második csoportmeccsen kivágja a rezet az együttes. A csapat parádés játékkal, többek között Farkas emlékezetes kapásgóljával 3-1-re legyőzte a világbajnokot, majd ugyanilyen arányban Bulgáriát is. A középdöntőben azonban ezúttal a Szovjetunió foszlatta szerte az egyre merészebb álmainkat, Jasinék 2-1-re legyőzték a magyar válogatottat az elődöntőt és a döntőt így újra nélkülünk rendezték. A fináléba a Portugália elleni elődöntőt Bobby Charlton remek játékával megnyerő Anglia, valamint a szovjeteket búcsúztató NSZK került. A finálé hihetetlen izgalmakat hozott, az angol együttes már zsebben érezhette a meccset, amikor 90. percben 2-1-nél Weber kiegyenlített, így hosszabbításra került sor, ahol Hurts a már említett vitatott, és egy vitathatatlan góllal végül az angoloknak szerzett földöntúli boldogságot. Hurst egyébként az első játékos lett a világon, aki három gólt szerzett a vb-döntőben.

Végeredmény:

1. Anglia
2. Németország
3. Portugália
4. Szovjetunió

Gólkirály:

1. Eusebio 9 (Por)
2. Haller 5 (Ger)
3. Beckenbauer 4 (Ger)
4. Hurts 4 (Eng)

1970 - Mexikó

Szambaország együttese bivalyerős együttessel érkezett a világbajnokságra. A jórészt a magyaroktól elszenvedett vereség miatt az angliai vb-n a csoportkörben kieső brazilok fogadkoztak: kiköszörülik a tekintélyükön esett csorbát. A magyaroktól nem kellett tartaniuk a kanáriknak, együttesünk ugyanis nem jutott ki Mexikóba. A brazilok már a csoportmeccsek során kemény ellenfeleket kaptak, a nyolc évvel korábbi döntő visszavágóján 4-1-re legyőzték Csehszlovákiát, majd jött az angolok elleni derbi. A meccs 10. percében Jairzinho vágtatott el a jobb szélen, majd Pelé fejére ívelt, aki tökéletes bólintással a jobb sarok felé továbbította a labdát, ám jött Gordon Banks és a vb-k történetének egyik legnagyobb védésével megmentette csapatát a góltól. A braziloknak végül sikerült egy találatot begyömöszölniük Banks kapujába, így megnyerték a meccset. Az elődöntőben két dél-amerikai és két európai csapat találkozott, a brazilok gond nélkül elintézték Uruguayt (3-1), ám az Olaszország-NSZK találkozó elképesztően nagy meccset hozott. Boninsegna góljával hamar vezetést szereztek az olaszok és úgy tűnt meg is nyerik a találkozót, ám a Milanban profiskodó Schnellinger a 92. percben egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, de micsoda hosszabbítás! A ráadáspercekben öt gól esett, a végső szót Rivera mondta ki, góljával 4-3-ra győzött a squadra azzurra és újfent a serlegért mérkőzött. A döntőben az ereje teljében lévő brazilok lesöpörték a pályáról a fáradt taljánokat, a Mario Zagallo által dirigált selecao a földkerekség első háromszoros világbajnoka lett és végleg elnyerte a Rimet kupát.

Végeredmény:

1. Brazília
2. Olaszország
3. Németország
4. Uruguay

Gólkirály:

1. Müller 10 (Ger)
2. Jairzinho 7 (Bra)
3. Cubillas 5 (Per)
4. Pelé 4 (Bra)

1974 - NSZK

Németország vagy Hollandia? A világbajnokság óta eltelt harminc évben sokat vitatkoztak azon, hogy melyik válogatott volt az 1974-es torna legjobb csapata. A címen lehet vitatkozni, az azonban tény marad, a németek egy ezüst (1966) és egy bronzérem (1970) után besöpörték második világbajnoki címüket. Az 1972-ben Európa-bajnokságot nyerő együttes a gyakori belső viszályok ellenére a döntőben legyőzte legnagyobb riválisát és veretlenül lett tornagyőztes. Az NSZK makulátlan mérlegéhez már csak az kellett volna, hogy legyőzze az NDK együttesét, ám sokan úgy vélik, a két pont ajándék volt a másik Németországnak. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy Beckenbauerék el akarták kerülni a középdöntő brazil, argentin, holland hármasát és helyette a jóval szerényebb jugoszláv, svéd, lengyel trióhoz csatlakoztak. Igazából nem lenne csoda, ha a házigazdák valóban ezt az utat választották volna, a hollandok ugyanis félelmetes formában voltak, így félő volt, hogy ha tőlük kikapnak Müllerék és még a két dél-amerikai egylet valamelyikével döntetlent játszanak kipottyannak a vb-ről.

A tulipánosok forgószélként söpörtek végig a mezőnyön, a kispadon Michels a pályán pedig Cruyff által vezényelt csapat a döntőig lejátszott hat meccsükön tizenegy pontot szereztek, és közben imponáló, 14-1-es gólkülönbséggel hívták fel magukra a figyelmet. A két nagyágyú, Hollandia és az NSZK Pazar döntőt vívott egymással, az oranje már az első perc végén megszerezte a vezetést: Cruyff kígyózott át a német védelmen és úgy harcolt ki tizenegyest, hogy hazai játékos még nem is ért a labdához. A büntetőt Neeskens bevágta, a kezdésre tehát nem lehetett panasz holland oldalon. A folytatásra annál inkább, a Nationalelf fokozatosan átvette az irányítást és előbb Breitner egyenlített büntetőből, majd Gerd Müller a félidő vége előtt meglőtte szokásos gólját, az NSZK legénysége pedig 1954 után ismét világbajnok lett. A világ pedig újfent a veszteseket siratta...

Végeredmény:

1. Németország
2. Hollandia
3. Lengyelország
4. Brazília

Gólkirály:

1. Lato 7 (Pol)
2. Szarmack 5 (Pol)
3. Neeskens 5 (Hol)
4. Rep 4 (Hol)
5. Müller 4 (Ger)
6. Edström 4 (Swe)

1978 - Argentína

Deja vu érzése lehetett a holland válogatottért szorítóknak az 1978-as világbajnokság után, ismét az oranje játszotta a legszebb, legeredményesebb futballt, ám a házigazda ezúttal is elcsúszott egy banánhéjon. A hollandok megkapták a sorstól az egyszeri, megismételhetetlen lehetőséget, ám a 90. percben 1-1-nél Rensenbrink hibázott (egyedül állt szemben az argentin kapussal, és ajtó-ablak helyzetben a kapufát találta el). Mario Kempes már nem tette meg azt a szívességet, hogy bakizzon, a 104. percben szerzett góljával megadta a kegyelemdöfést, a hollandok 3-1-re kikaptak és négy év alatt elbukták második döntőjüket is. A mundial taglalásakor ezúttal a magyar válogatottról is meg kell emlékeznünk, az újra Baróti Lajos által irányított válogatottunk az 1966-os vb után harcolta ki újra a részvétel jogát. A sorsolás nem kedvezett a magyaroknak, Fortuna istenasszony Argentínát, Olaszországot és Franciaországot sodorta a mieink útjába. Az említett csapatok ellen aztán egyetlen árva pontot sem szerzett a válogatott. Az argentinok elleni első meccsen pedig Csapó góljával még vezettünk is (később ezért a gólért egy órát kapott a magyar játékos ajándékba, mint a torna leggyorsabb góljának szerzője) utána azonban csapatunk nem bírt a kíméletlenül rugdosódó albicelestével. A magyar csapat két legnagyobb sztárjánál, Töröcsiknél és Nyilasinál a hajrában szakadt el a cérna: mindkettejüket kiállította az alaposan részrehajló portugál Garrido játékvezető. Az argentinok szinte az egész világbajnokságon élvezték a sípmesterek bizalmát, bár talán még ez sem lett volna elég ahhoz, hogy a hazaiak bejussanak a döntőbe. A brazilok elleni döntetlen után Kempeséknek minimum négy góllal kellett legyőzniük Perut ahhoz, hogy megelőzzék örök vetélytársukat. A hazaiak aztán hatot rúgtak Quirogának, az inkák argentin származású kapusának, annyit, amennyit a torna korábbi öt meccsén összesen. A nemzetközi sajtóban felröppent hírek szerint az argentin katonai junta apró figyelmeztetéseiből értettek a peruiak és jobbnak látták, ha nem kockáztatják meg az esetleges bakit...

Végeredmény:

1. Argentína
2. Hollandia
3. Brazília
4. Olaszország

Gólkirály:

1. Kempes 6 (Arg)
2. Cubillas 5 (Per)
3. Resenbrink 5 (Hol)
4. Luque 4 (Arg)
5. Krankl 4 (Aus)

1982 - Spanyolország

Újra Európáról szólt az 1982-es világbajnokság. 1934 és 1938 után harmadszor lett avilág legjobbja az olasz nemzeti együttes. Enzo Bearzot már a nyitánytól kezdve a Zoff - Bergomi, Collovati, Scirea, Cabrini - Gentile, Oriali, Tardelli - Conti, Graziani, Rossi csapatot szerepeltette. A későbbi világbajnok úgy jutott túl a csoportmeccseken, hogy egyetlen találkozót sem nyert meg. Az azúrkékek döntetlent játszottak a lengyelekkel (0-0), Peruval (1-1), valamint Kamerunnal is (1-1). Az együttes a második helyen végzett a csoportban és azonos pontszám, valamint gólkülönbség mellett csak úgy jutottak tovább, hogy Paolo Rossi lőtt egy gólt Perunak, míg Kamerun az olaszokon kívül mindkét ellenfelével gólnélküli döntetlent játszott. A középdöntőben aztán megtáltosodott a csapat, előbb kiütötték a Maradonával felálló, címvédő argentinokat (2-1), mag Rossi három góljával a meseszépen játszó brazilokat (3-2). A lengyelek elleni 2-0-s elődöntő után egy újabb bombaerős együttes, Németország került az olaszok útjába, hosszú eltiltása után visszatérő Rossi azonban újra megrázta magát, vezető góljára még Breitner válaszolt, ám Tardelli és Altobelli is vágott egyet, ezzel 3-1, olasz diadalünnep. A németek ezúttal alaposan megosztották a futballszurkolók táborát, a Nationalelf harcos, sportszerű játéka ezúttal elillant. A németek erősen bundaszagú meccsen 1-0-ra verték Ausztriát, kiejtve ezzel Algériát, majd a világbajnokságok történetének egyik legizgalmasabb meccsén a franciák elleni, végül tizenegyesekkel megnyert (3-3 hosszabbítás után) találkozón Toni Schumacher kapus a labdára nem is figyelve úgy taglózta le Battistont, hogy kis híján megölte...
A magyar együttes három emlékezetes meccset vívott a világbajnokságon. A selejtezők során Angliát, Romániát és Norvégiát is megelőző csapat például 10-1-re verte El Salvadort, amely mindmáig a világbajnokságok történetének gólcsúcsát jelenti. Ráadásul az argentinoktól elszenvedett 4-1-es vereség után reális esély volt a csoportból való továbblépésre, ám a belgák elleni 1-1 a búcsút jelentette.

Végeredmény:

1. Olaszország
2. Németország
3. Lengyelország
4. Franciaország

Gólkirály:

1. Rossi 6 (Ita)
2. Rummenigge 5 (Ger)
3. Zico 4 (Bra)
4. Boniek 4 (Pol)

1986 - Mexikó

Az ezerszer elátkozott, a csalódást hozó és mindmáig az utolsó. Ezekkel a jelzőkkel lehet illetni magyar szempontból a mexikói világbajnokságot, azt a tornát, amelyre túlzás nélkül állítható szép reményekkel utazott ki együttesünk, és amelyről csúfosan megégve távozott. A dr. Mezey György által dirigált együttesünk két erős válogatottat, a holland és az osztrák együttest megelőzve jutott túl a selejtezőkön, úgy, hogy mindkét veszélyes ellenfelét legyőzte idegenben. Csapatunk 1984 augusztusától a nyitómeccsig eltelt szűk két évben tizenöt meccset játszott. Ebből tizenhármat megnyert, és mindössze kettőt (Hollandia, Mexikó) veszített el. Mindamellett begyűjtöttük az NSZK és Brazília skalpját is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vb előtti évben a Videoton döntőt játszott az UEFA kupában illetve 1984-ben ifi EB-t nyert a korosztályos válogatott teljes joggal hitte mindenki: ezúttal a nagyválogatott is maradandót alkot majd. Éppen ezért sokkolta a magyar közvéleményt a nyitómeccs, a Szovjetuniótól elszenvedett 6-0-s vereség. A folytatásban Kanadát legyőzte ugyan (2-0) a csapat, de Franciaország ellen is veszítettek Détáriék (0-3) és nem jutottak be a legjobb 16 közé. A világbajnokságot a Franz Beckenbauer által dirigált NSZK elleni döntőben Argentína nyerte meg. A torna elsőszámú sztárja a gauchók karmestere, Diego Armando Maradona volt, szinte a hátán cipelte Carlos Bilardo válogatottját az aranyéremig vezető úton. Az isteni Diego nagy meccse az angolok elleni negyeddöntő volt, ahol előbb kézzel pöckölte a kapuba a labdát, majd egy félpályás szóló után mattolta Shiltont. Később DunDiego úgy nyilatkozott: Isten keze volt a dologban. A döntő azonban nem Maradonáról szólt, sokkal inkább a sikert nagyon akaró argentin csapatról, Brown és Valdano góljával már az 55. percben 2-0-ra vezettek a dél-amerikaiak, Rummenigge és Völler révén azonban kiegyenlített a Nationalelf. A hajrában azonban Burruchaga német erényeket csillogtatva begyötörte az argentinok világbajnoki címét jelentő találatot.

Végeredmény:

1. Argentína
2. Németország
3. Franciaország
4. Belgium

Gólkirály:

1. Lineker 6 (Eng)
2. Maradona 5 (Arg)
3. Butragueno 5 (Spa)
4. Careca 5 (Bra)

1990 - Olaszország

Olaszország tökéletes világbajnoki helyszínnek bizonyult, a nemzetközi futball legnagyobb sztárja ezekben az években az olasz campionatóban kergette a labdát, így a taljnoké volt a legerősebb bajnokság, az ottani csapatokra, játékosokra voltak a legtöbben kíváncsiak szerte a világon. Mindezek alapján talán meglepő, hogy az olasz mundial a vártnál jóval szürkébb, unalmasabb világbajnokság volt. A nagy sztárok, mint a súlyfelesleggel küszködő Maradona, a botrányhős Gascoigne, vagy a Gullit, Van Basten, Rijkaard különítmény és a német valamint az olasz sztárok is elmaradtak a várakozástól. A 90-es vb inkább az epizódszereplők miatt emlékezetes, az eszelősen cselező kapusról, Higuitáról, az argentinoknak győztes gólt fejelő kameruni Oman-Biyikről, az olaszokat rendre megmentő Toto Schillaciról, vagy a cseh Skuhravyról. A világbajnoki címet története során harmadik alkalommal az NSZK nyerte, talán azért is, mert a Nationalelf sajátjainak vallott erények, a küzdeni tudás, az önbizalom, a képességek maximális kiaknázása egy ilyen tornán a mezőny fölé emelte Beckenbauer legényeit. A Császár lett egyébként a brazil Zagallo után a második, aki játékosként és edzőként is világbajnoknak mondhatja magát. A németek a selejtezőkön nagyobb gond nélkül jutottak túl, majd az egyenes kiesésben mindig annyit adtak ki magukból, amennyi feltétlenül kellett. A nyolc közé jutásért Hollandia (2-1), a negyeddöntőben Csehszlovákia (1-0), az elődöntőben Anglia (1-1, tizenegyesekkel 4-3) hajtott fejet a csapat tudása előtt. A döntőben aztán Matthäusék visszavágtak az argentinoknak a négy évvel korábbi vereségért, és Brehme tizenegyesének köszönhetően felültek a futballvilág trónjára.

Végeredmény:

1. Németország
2. Argentína
3. Olaszország
4. Anglia

Gólkirály:

1. Schilacci (Ita) 6 gól
2. T.Skuhravy 5 (Cze)
3. Matthäus 4 (Ger)
4. Lineker 4 (Eng)

1994 - USA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a futball megújításának gondolatától vezérelve lényeges és döntő szabálymódosításokat hozott, segítve a látványos támadójáték kialakulását. Egy győzelemért már három pont járt, emellett finomult a lesszabály: a támadó csak akkor tartózkodott „rossz” helyen, ha be akar avatkozni a játékba (egyébként tétlen les), harmadrészt a játékvezetők azonnal kiállítással büntették a hátulról történő becsúszást. A három újítás elérte célját, a világbajnokság 52 meccsén 141 gól született, a meccsenkénti 2.71-es átlag lényegesen magasabb volt az olaszországinál. A játék sokkal színesebb lett, a fokozott védelem miatt a labdazsonglőrök is bátrabban dajkálgatták a labdát. Az új szabályok az európaiaknak, közöttük is a meglepően jól szereplő románoknak, svédeknek és bolgároknak is kedveztek. A legjobb nyolc közé hét európai csapat került be, ám a nyolcadik nyerte a vb-t. A selecao újra hihetetlenül erős együttessel érkezett a világeseményre, a sokáig haragban levő Romario-Bebeto kettős a pályán kibékült és a döntőig repítette az együttest. Az egyenes kieséses rendszerben a brazilok minden ellenfelüket gazdaságosan, egy góllal győzték le, köztük a világbajnokság talán legjobb meccsén 3-2-re a hollandokat is. A svédek elleni elődöntőben a mezőny legkisebb játékosának, Romariónak a fejese döntött, a fináléban azonban egyszer sem rezdült meg az olasz háló, legalábbis a rendes játékidőben. Puhl Sándor vigyázó tekintetétől övezve végül Brazília tizenegyesekkel győzte le Olaszországot, úgy, hogy a taljánok közül Roberto Baggio, Baresi és Massaro is elhibázta a büntetőt.
A kanárikat azonban ez cseppet sem zavarta és negyedik sikerüket ünnepelték.

Végeredmény:

1. Brazília
2. Olaszország
3. Svédország
4. Bulgária

Gólkirály:

1. Salenko 6 (Rus)
2. Stoitchkov 6 (Bul)
3. Romario 5 (Bra)
4. R.Baggio 5 (Ita)

1998 - Franciaország

A torna legnagyobb kérdőjele a házigazda francia válogatott volt. A harminckettesre duzzasztott mezőnyben a kékek mindössze egyetlen meccsükön játszottak makulátlanul, igaz a legjobbkor, a brazilok elleni döntőben. A gallok Zidane két fejesével, valamint Petit góljával 3-0-ra lemosták a pályáról a brazilokat, akik talán még most is azt találgatják, hogy mi történt Ronaldóval a világbajnoki döntő előtti órákban? A házigazda számára a csoportmeccsek három győzelme a bemelegítést jelentette, a pontveszteség nélkül megvívott találkozók után jött a Paraguay elleni nyolcaddöntő, és a támadósor teljes csődje. A franciák képtelenek voltak feltörni az ellen védelmét és már-már úgy tűnt tizenegyesekkel dől el a továbbjutás sorsa, ám Laurent Blanc aranygóljával túlélték a kört a hazaiak. Az olaszok elleni negyeddöntő sem villogtak a francia csatárok, a taljánok balszerencséjére ezúttal is tizenegyesek döntöttek a továbbjutásról, az olaszok pedig zsinórban harmadik vb-jükön elbuktak a büntetőkön. Az egyik ágon brazil-holland, a másikon francia-horvát elődöntőt rendeztek, így papíron a leggyengébb ellenfél jutott a kékeknek, de tényleg csak papíron. Piresék megszenvedtek (2-1) a tornán végül bronzérmet szerző horvátok ellen, sőt, ha Sukerék jobban koncentrálnak, simán bemasírozhattak volna a döntőbe.
Hogy a döntő előtt a brazilok voltak a toronymagas esélyesek? Ma már teljesen mindegy, akkor és ott a világklasszisként tündöklő Zidane vezetésével a franciák legyőzték a Selecaot.

Végeredmény:

1. Franciaország
2. Brazília
3. Horvátország
4. Hollandia

Gólkirály:

1. Davor Suker 6 (Cro)
2. Gabriel Batistuta 5 (Arg)
3. Christian Vieri 5 (Ita)
4. Ronaldo 4 (Bra)
5. Marcelo Salas 4 (Chl)
6. Luis Hernandez 4 (Mex)

2002 - Dél-Korea-Japán

Az első Európán és Amerikán kívül rendezett vb-n csúnyán megégett a világbajnoki címvédő, Európa-bajnok francia válogatott, mely úgy esett ki a csoportmeccsek után, hogy egyetlen gólt sem rúgott. A csoportkör másik nagy meglepetését a favorit Argentína kiesése okozta. Beckham bosszút állt a négy évvel korábbi kiállításáért, az ő tizenegyesével győzte le Anglia a dél-amerikaiakat. A gauchók aztán hiába verték meg Nigériát, a svédek ellen csak döntetlenre futotta, így ők is idő előtt utazhattak haza. Sajnos mindezt nem lehetett megtenni néhány kritikán alul közreműködő bíróval, a nyolcaddöntőben az Olaszország - Dél-Korea meccset látványosan elfújó paraguayi Byron Moreno, vagy a Spanyolország - Dél-Korea derbin a hispánok két érvényes gólját is érvénytelenítő egyiptomi Gandur ámokfutása megtorlatlanul maradt. Az elődöntőben aztán már a bírói kar sem mentette meg az egyébiránt fizikálisan, morálisan és taktikailag is remekül felkészített Koreát. A tornán jobbára szenvedő, ám a kritikus pillanatokban mindig nagyot alkotó Németország 1-0-ra legyőzte a meglepetéscsapatot. A Nationalelf a döntőben a vb-k történetében először a bombaformában játszó Brazíliával mérkőzött. A finálét Kahn-Ronaldo csúcstalálkozóként harangozták be, a döntőben azonban az addig parádésan védő Oli bekapott egy termetes potyagólt (Ronaldo vágta be a kapusról kipattanót), majd a brazil kegyelemdöfésként még egyszer beköszönt a németek hálójába, így a döntőre különleges hajviselettel kirukkoló Ronnie nemcsak világbajnok, hanem gólkirály is lett, méghozzá nyolc találattal, ami már csak azért is említést érdemel, mert 1974 óta senki nem tudott hat gólnál többet termelni egy világbajnokságon!

Végeredmény:

1. Brazília
2. Németország
3. Törökország
4. Dél-Korea

Gólkirály:

1. Ronaldo 8 (Bra)
2. Rivaldo 5 (Bra),
3. Miroslav Klose 5 (Ger)
4. Christian Vieri 4 (Ita)
5. Jon Tomasson 4 (Den)