2010.05.20 14:57 | Magyar labdarúgás
Az UEFA megerősítette, hogy vizsgálódik a Debrecen egyik Bajnokok Ligája-mérkőzésével kapcsolatban.
Az UEFA szóvivője megerősítette, hogy a szövetség delegációja a múlt héten Budapesten járt, hogy meghallgassa a Debrecen játékosait, akik a gyanú szerint érintettek lehetnek egy manipulációs ügyben. A szóvivő részleteket nem árult el a megvesztegetés körülményeiről.
- Egy UEFA-delegáció az elmúlt héten Budapesten járt, hogy beszéljen a klub azon játékosaival, akik érintettek lehetnek egy lehetséges manipulációban - mondta Robert Faulkner UEFA-szóvivő csütörtökön a dpa német hírügynökségnek.
A Nemzeti Sport információi szerint a DVSC-TEVA - Fiorentina (3–4) mérkőzés iránt érdeklődtek a legintenzívebben az UEFA fogadási botrányokkal foglalkozó illetékesei a debrecenieknél.
A Magyar Labdarúgó Szövetség jelezte, semmilyen szerepe nincs az ügyben.
- Az MLSZ-nek nem is volt és nem is lesz szerepe ebben az ügyben,az UEFA nem is értesítette a szövetséget a debreceni játékosok meghallgatásáról - mondta Pajor-Gyulai László sajtófőnök, aki hozzátette, amennyiben esetleg eltiltás vagy más büntetés lenne az eset vége, azt is az európai szövetség szabja ki.
Hozzászólások Hozzászólás írása
Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!