SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

NB I-es meccs is érintett a diósgyőri letartóztatás ügyében

NB I-es meccs is érintett a diósgyőri letartóztatás ügyében - illusztráció 2012.02.21 19:22 | Magyar labdarúgás

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint L. Ákost élvonalbeli mérkőzések befolyásolásával gyanúsítják.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye:

"A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a mai napon őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki L. Ákos futballistát.

L. Ákossal szemben 4 rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték.

A megalapozott gyanú lényege szerint K.  Zsolt  2009. augusztusában két magyar ligakupa mérkőzés előtt megkereste  H. Gábort, a Diósgyőr labdarúgóját, hogy szervezze be több játékostársát azért, hogy működjenek közre abban, hogy a mérkőzést a csapatuk legalább két góllal veszítse el, illetve a másik mérkőzésen legalább három gólt kapjon. H. Gábor ezt követően az ajánlatot közölte L. Ákossal, a Diósgyőr FC labdarúgójával, akivel közösen további társakat szerveztek be. Mivel az első mérkőzésen végül nem a K. Zsolt által elvárt eredmény született, így a megállapodás szerinti összeg átadására nem került sor. A második mérkőzés az előzetes megállapodás szerint alakult, így a mérkőzés eredményének befolyásolásában részt vevő személyek, így L. Ákos is megkapták az ígért 1000 eurót.

L. Ákos 2010. májusában egy I. osztályú magyar bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt, szólt H. Gábor csapattársának, hogy a meccset három játékostársával együtt eladná. H. Gábor ezt követően jelezte a hazai mérkőzések manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltánnak és L. Mátyásnak, hogy fejenként 3-3000 euróért befolyásolni lehetne a mérkőzést. K. Zoltán és L. Mátyás ezt követően Sz. György és H. Gábor segítségével eljuttatták L. Ákoshoz a 3000 eurót. Mivel az elkövetői kör végül a mérkőzésre nem tudta megtenni a fogadását, ezért L. Ákos a pénzt H. Gábornak és Sz. Györgynek felkérésükre visszaadta.

L. Ákos ugyancsak a 2010. májusában egy bajnoki mérkőzés előtt megállapodott H. Gáborral, hogy, két további játékostársával együtt fejenként 5-5000 euró ellenében részt vesz a mérkőzés eredményének olyan befolyásolásában, hogy több góllal elveszítik a mérkőzést.  Mivel a mérkőzésen nem az elvárt eredmény született, így az ígért jogtalan előny kifizetésére nem került sor.

L. Ákos az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen panaszt jelentett be, arra hivatkozással, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket, majd pedig vallomást tett."

Hozzászólások Hozzászólás írása
  • Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Szólj hozzá!

Szavazás

Felipe Massa képes lehet még arra, hogy hasznos tagja legyen a Ferrari-csapatnak?

Állás megtekintése
Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.