Felipe Massa képes lehet még arra, hogy hasznos tagja legyen a Ferrari-csapatnak?
2011.10.26 10:32 | MotoGP
Paolo Simoncelli szerint fia már halott volt, amikor a pályamunkások elejtették a pályáról lefelé jövet.
Marco Simoncelli a hétvégén szenvedett súlyos balesetet a Maláj Nagydíjon, a MotoGP olasz sztárja elcsúszott motorjával, a mögötte haladó két rivális, Colin Edwards és Valentino Rossi pedig áthajtott rajta. Az olasz versenyzőről lerepült a bukósisak, a helyszínre érkező orvosi stáb pedig már nem tudott rajta segíteni.
A mindössze 24 éves motorost a pályáról lehozó munkások nagyot hibáztak, egyikük megbotlott, Simoncelli teste pedig a földre zuhant. A lelátóról készített felvételen jól látszik, hogy az esetet végignézte az azonnal a helyszínre siető édesapa, aki később segített fiát a mentőautóba helyezni. Paolo Simoncelli biztos, benne, hogy fia ekkor már menthetetlen volt.
- Biztos vagyok benne, hogy akkor már halott volt, ott voltam alig tíz méterre, már biztosan nem élt, szóval ez az eset nem jelentett semmi. Biztos vagyok benne, hogy a pályamunkások mindent megtettek. Azért mentem, hogy elbúcsúzzak tőle, de erre nem volt lehetőségem, ahogy megfogtam a kezét, tudtam, hogy nincs mit tenni – mesélte Simoncelli apja.
Felipe Massa képes lehet még arra, hogy hasznos tagja legyen a Ferrari-csapatnak?
Hozzászólások Hozzászólás írása
Ehhez még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!