Elhunyt Rózsavölgyi István, legendás középtávfutó. A népszerű Pergamen hétszeres világcsúcstartó, a római olimpián bronzérmet szerzett. Rózsavölgyi Istvánra emlékezünk.
Részletek
Január 16-án volt 90 éve, hogy megszületett Deák Ferenc, minden idők egyik legnagyobb magyar csatára. Régi csibészek című sorozatunkban rá emlékezünk.
Részletek
A téli átigazolási időszakban szinte naponta kapjuk az új híreket válogatott játékosaink klubváltásáról, vagy az egyesületek állítólagos érdeklődéseiről. Dzsudzsák Balázsért nemrégiben bankot robbantott a Dinamo Moszkva, 19 millió eurós vételárával a legdrágább magyar játékos lett. Nem volt mindig természetes azonban, hogy egy magyar játékos külföldre igazolhat. Régi csibészek című sorozatunkban az első fecske, Bálint László Belgiumba igazolását elevenítjük fel.
Részletek
Wayne Rooney a City elleni két góljával sokat tett azért, hogy a Manchester United idén először győztesen hagyja el a gyepet. Az angol fenegyereknek volt mit törlesztenie, Ferguson mester ugyanis italozása miatt nem számított rá az újév első bajnokiján. Régi csibészek című rovatunkban azt mutatjuk be, hogy az ital és a britek korábban is közös halmazt alkottak a futballban.
Részletek
Bunda, bunda, bunda. Százszor, ezerszer leírt szó. A magyar sportsajtó évtizedek óta emlegetett kifejezése. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindez az elmúlt pár év „találmánya”. Régi csibészek című rovatunkban bemutatjuk, 1925-ben is a bundától volt hangos a Nemzeti Sport.
Részletek
Olimpia és karácsony, a gyarló ember két, talán szent időszaka, amikor elhalkulnak a fegyverek és a szeretet, barátság költözik a szívekbe. Naivak persze nem vagyunk, jól tudjuk, van, ahol ilyenkor is ropognak a fegyverek. Régi csibészek című rovatunkban ezúttal egy karácsonyi, sportos „fegyverszünetre” emlékezünk.
Részletek
A Magyar Nemzet a napokban leleplező cikket közölt, amelyben az újság dokumentumokkal igazolja, hogy a honi asztalitenisz egyik vezető tisztségviselője korábban évekig besúgó volt.
Részletek
Hosszú hetek, hónapok óta ismét beszédtéma hazánkban a bunda, a meccsek manipulálása, a fogadási csalás. A nemrégen még csak füstös kocsmákban megkérdőjelezett meccseket ma már nyomozók vizsgálják. Így volt ez a 80-as években is, amikor Molnár Tibor járta a csapatok öltözőit különféle ajánlatokkal. A totókirály több mint száz meccsbe nyúlt bele. Régi csibészek című rovatunkban ezt a bundasztorit elevenítjük fel.
Részletek
Újabb olimpiai bajnokot gyászol a magyar sportvilág, elhunyt Menczel Iván, a mexikói olimpia egyik hőse. A kiváló fedezet egyenlített a bolgárok elleni, később 4-1-re megnyert olimpiai döntőben. Menczel Ivánra emlékezünk.
Részletek
Negyedszázaddal ezelőtt, egy emlékezetes meccsen lépett fel a bokszvilág trónjára Mike Tyson. A bunyós 20 évesen ért fel a csúcsra, életvitele és botrányai miatt rengeteg bírálatot kapott, ám az elvitathatatlan, a bokszvilág egyik legnagyobb alakja.
Részletek
Albert Flórián mellett a legendás stadiontól is búcsúzott pénteken a magyar labdarúgó-válogatott. A Puskás-stadiont még idén bontani kezdik, az új arénát 35 milliárdból 2015-re húzhatják fel.
Részletek
Albert Flóriánt gyászolja Magyarország. A magyar futball egyetlen aranylabdásától búcsúzik honlapunk is. Azoknak a könnyes pillanatoknak a felidézésével, amikor Albert elköszönt szeretett klubjától a Ferencvárostól. Elegánsan, büszkén, és persze góllal, ahogy egy Császárhoz illik…
Részletek
Életének 71. évében elhunyt a múlt héten koszorúér-műtéten áteső Albert Flórián. A Ferencváros legendája az egyetlen magyar futballista, aki valaha Aranylabdát nyert.
Részletek
Sebastian Vettel már a második világbajnoki címének örülhetett a napokban, sőt, Webberrel párban konstruktőri vb-címhez segítette a Red Bull csapatát. A német pilóta pályafutásáról már szinte mindent tudnak a rajongók, ám pályafutása kezdetét még kevesen ismerik. Régi csibészek című rovatunkban ezt elevenítjük fel.
Részletek
Félelmetesen kemény volt – így foglalta össze 1994 áprilisában elrablásának körülményeit Stadler József. A futballmágnásért váltságdíjat kértek a bűnözők. Régi csibészek című rovatunkban a vállalkozó veszélyes kalandját elevenítjük fel.
Részletek
UTE – ollé – hirdeti büszkén az 1994-es Nemzeti Sport, dicsérve a BEK-győztes lila pólósokat. A vízilabdások manapság már nem olléznak, a szakosztály megszűnt, és egyelőre úgy tűnik, nem lesz újabb pólós sikerkorszak.
Részletek
Szombaton a salgótarjáni köztemetőben kísérték utolsó útjára Szojka Ferencet, az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes magyar labdarúgó-válogatott tagját. A kiváló fedezetre emlékezünk.
Részletek
A földön, négy keréken szinte verhetetlen volt. Colin McRae a ralisport népszerű bajnoka száguldott, nyomta a gázpedált és győzött. Sokszor. Élete legnagyobb csatáját azonban 2007. szeptember 15-én elvesztette, tragikus repülőbalesetben hunyt el. Rá emlékezünk.
Részletek
A kórházban elhunyt Alekszandr Galimov, az oroszországi Jaroszlavlban múlt szerdán repülőgép-szerencsétlenségben odaveszett Lokomotív jégkorong-csapat egyetlen túlélő tagja. A légikatasztrófában 44-en hunytak el. Sajnos, a világ sportörténelmében nem ez az első, tragikus baleset…
Részletek