SamsungSport.hu logó SamsungSport.hu

Samsung Olimpiai Futófesztivál - Zalaegerszeg

Dr. Gyimesi EndreTíz évvel ezelőtt, Zalaegerszeg apraja-nagyja nagy izgalommal készült egy újszerű kihívásra. A Samsung Electronics Magyar Rt. Kezdeményezésére Magyarország valamennyi megyeszékhelyén, ugyanabban az időpontban, a Petőfi Rádió szignáljára vághatott neki több ezer fiatal és idős magyar polgár, hogy a városban teljesítse az 5 km-es távot.

A zalaegerszegi szervezőket nagyon meglepte, hogy a várt 1500 helyett 5000 résztvevő jelentkezett a Városi Sportcsarnok előtt. Zalaegerszegen előtte még soha nem futott együtt 300-nál több ember. A résztvevők örültek, a Samsung-ajándékpólónak, ráadásként pedig a kisorsolt értékes elektronikai termékeknek. A futófesztivál külön érdeme, hogy nem az elsőként célbaérő futó a győztes, hanem valamennyi résztvevő, aki családjával együtt teljesíti a távot.

Mint a város polgármestere örülök, hogy immár 10. alkalommal is otthont adhatunk e nagy tömegeket megmozgató rendezvénynek. Szinte nincs olyan városlakó, aki a tíz esztendő alatt ne vett volna részt a szabadidős programban. A szervezők felkérésére idén is elvállaltam a fővédnöki tisztet. Bízom benne, hogy május 29-én jó idő és részvételi rekord lesz Zalaegerszegen!

A Samsung Electronics Magyar Rt.-nek köszönöm a lehetőséget, hogy e hagyományos futófesztivállal is hozzájárul az egészséges életmódra neveléshez és a Magyar Olimpiai Csapat támogatásához.

Dr. Gyimesi Endre
polgármester

Copyright© 2007-2012 SAMSUNG. Minden jog fenntartva.