A német Forma 1-es rajongók dörzsölhetik a tenyerüket, végre megérkezett Michael Schumacher méltó utódja.
Részletek
A monzai időmérőn Sebastian Vettel hatalmas meglepetésre megszerezte az első rajtkockát, ezzel a Forma-1 legfiatalabb élről rajtolója lett.
Részletek
Egy valamirevaló magyar sportszeretőtől, ha megkérdezik, mi a közös Sydney-ban, Athénban és Pekingben, azonnal rávágja, hogy Kemény Dénes és a vízilabda-válogatott. A kérdés, hogy lesz-e ráadás.
Részletek
A magyar sportújságírók úgy látták jónak, ha tiltakozásuknak adnak hangot az UEFA-nál és a svéd szövetségnél egy reklámplakát miatt.
Részletek
A magyar csapat most is jobb volt ellenfelénél, ám ezúttal sem tudott győzni, sőt, még pontot szerezni sem. Csatár és gól nélkül nehéz is lesz.
Részletek
A Ferencváros szurkolói a hétvégi bajnoki fordulóban üzentek a vezetőknek. A zöld-fehérek a légiósokra, és az elnök Berki Krisztiánra panaszkodtak.
Részletek
A svéd válogatottat, és annak kapitányát rengeteg kritika érte a napokban azok után, hogy Albánia ellen csak egy gólnélküli ikszet tudott elérni a csapat. A svéd közvélemény szerint ellenünk már muszáj lesz győzni.
Részletek
Bár már több órája leintették a Belga Nagydíjat, még mindig nincs győztes. A hajrában eleredt eső mindent megváltoztatott, de lehet, hogy mégsem az dönt, ki, hogy alkalmazkodott az új körülményekhez. Massának ugyan nem ment fényesen Spában, mégis ő lehet a nyertes.
Részletek
Nem sikerült győznie a magyar labdarúgó-válogatottnak a dánok elleni első világbajnoki selejtezőn. A mieink előtt ugyan adódott néhány komoly lehetőség, de mindet kihagytuk.
Részletek
A mindig hűvös finn címvédőnek hétpontos hátránya van csapattársával szemben, ha a hajrára is megmarad a különbség, akkor Räikkönen felkészülhet a szárnysegéd szerepére.
Részletek
Mondhatjuk, hogy a Manchester City új tulajdonosai az agresszív átigazolási politika hívei.
Részletek
Pars Krisztián a sportszerűen versenyző kalapácsvetők versenyében a második helyet szerezte meg, összesítésben a negyedik lett a pekingi olimpián. A vegyészolimpián leszorult ugyan a dobogóról, úgy tűnik, mégis kap érmet teljesítményéért, mert ebben a számban utólag a tiszta versenyzőknek is hirdetnek végeredményt.
Részletek
Miután a nagyobb klubok kezdenek elfogyni, a külföldi milliárdosok elkezdték a kicsiket felvásárolni.
Részletek
Akciófilmeket megszégyenítő hajrát produkált néhány európai sztárcsapat az átigazolási időszak utolsó óráiban. A végeredmény: Robinho és Berbatov is Manchesterbe szerződött.
Részletek
Talmácsi Gábor ritka bravúrt hajtott végre, mindent megnyert a hétvégén, amit csak lehetett.
Részletek
A magyar válogatott szűk keretében helyet kapott Torghelle Sándor is, aki közel két év kihagyás után öltheti újra magára a címeres mezt.
Részletek
Bár a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása után úgy tűnt, hogy a Zenit gárdájának a harmadik hely, és ezzel egy UEFA-címvédés lehetősége borítékolható, ám a pénteki Szuperkupa után a madridiaknak és a torinóiaknak is lehet félnivalójuk.
Részletek
Sajnos idén sem érte meg egyetlen kupacsapatunk sem az őszt. Újabb egy évig kell várnunk, hogy izgulhassunk a csodáért.
Részletek
Ugyan egyetlen nagyágyú sem vallott kudarcot a BL-selejtező harmadik fordulójában, ám így is született meglepetés.
Részletek
A kínai sportolók ámulatba ejtő teljesítménnyel kápráztatták el a sportvilágot, amelynek élére álltak Pekingben.
RészletekKérjük, jelentkezz be My Samsung profilolddal.
A kampány során eddig
SMART km gyűlt össze!