Ön szerint felelősségre vonható-e az MLSZ Aczél Zoltán menesztéséért?
Három hete edzőtáborozik Malajziában a C-2 1000 méteres olimpiai pótkvalifikációra készülő kenus csapat, kiegészülve a sprinter Bozsik Attilával és Foltán Lászlóval, valamint a kajakos Vad Ninettával. Hüttner Csaba a helyszínen figyeli a különítmény munkáját.
Részletek
Nem akar kétsége esni, de számít arra, hogy az óceánon kenuzó férje telefonja már nem javul meg. Még egyszer ugyanígy nem engedné el férjét egy ilyen útra, ő itthon a szélerősségből számolja ki, merre járhat az Atlanti-óceánon evező Rakonczay Gábor, és úgy véli, április közepén kiköt Gaudalupe szigetén. Minderről Rakonczay Viktória beszélt a DIGI Sport Reggel Start című műsorában.
Részletek
A magyar női vízilabda-válogatott Olaszországgal, Oroszországgal és Görögországgal került egy csoportba az olimpiai selejtezőtornán.
Részletek
Gyárfás Tamás, a nemzetközi úszószövetség, a LEN alelnöke arról tájékoztatta a sajtót, hogy a 2012-es úszó Európa-bajnokságot Antwerpen visszalépése miatt Debrecen rendezheti.
Részletek
A mob.hu tájékoztatása szerint február 14-én, 72 éves korában elhunyt Rusorán Péter, olimpiai bajnok vízilabdázónk.
RészletekRakonczay Gáborral már három nap óta nem lehet kapcsolatba lépni: a magyar kenus egyedül vágott neki az Atlanti-óceán átevezésének.
RészletekNem kifejezetten az egyesre készül, de idén is mindenképpen a hosszabb olimpiai távon szeretne jó eredményeket elérni Dombvári Bence. A fiatal kajakos tavaly nem szerzett kvótát K-1 1000 méteren, de ha úgy alakul, az olimpián is rajthoz állna ebben a számban.
Részletek
Még mindig több millió forinttal tartozik az MTK a kajak-kenusainak, a sportolók sapkában, kabátban pihennek az MTK-bázison, ahol nincs fűtés, újabban víz se, a fiúk és lányok mégis töretlenül készülnek az olimpiára, csak éppen máshol.
Részletek
A vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a Szeged Beton egy góllal legyőzte idegenben az Eger gárdáját, és ezzel búcsúra kényszerítette ellenfelét.
RészletekKis Gábor vízilabdázó hosszú kihagyás után tért vissza az uszodába.
Részletek
Minden eddiginél látványosabb keretek között rendezte meg az MKKSZ és az Aquaworld a hagyományos téli ergométeres kupát. A kajakos mérőpadon zömmel azok szerepeltek a legjobban, akik a vízen is jól szoktak teljesíteni.
Részletek
Nagy csatákra számít Molnár Péter a szombati kajak ergométeres kupán. 2011 legjobb sprintere mellett több válogatott versenyző is rajthoz áll.
Részletek
Egy éjszakát dilemmázott, aztán a műtétet választotta Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakos, aki állóképességét máris kitűnőre értékeli, be akar kerülni a londoni csapathajóba is, és nem érzi, hogy könnyebb lenne a dolga a gyermeket szülő Janics Natasánál – mindezt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában nyilatkozta a kajakkirálynő.
Részletek
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: legtöbb játékosával elégedett volt, de a bunyós, birkózós játékot is tudnunk kell ahhoz, hogy érvényesüljenek a csapat erényei.
Részletek
A SamsungSport.hu olvasói szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet szerez a londoni olimpián.
Részletek
Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Montenegró és az Olaszország elleni mérkőzés után is játékosai teljesítményére panaszkodott.
Részletek
A SamsungSport.hu olvasói szerint a magyar női vízilabda-válogatott a bronzéremért szállhat harcba a nyári, londoni olimpián.
Részletek
A magyar férfi vízilabda-válogatott megszerezte a bronzérmet az eindhoveni Európa-bajnokságon, de nem épp tökéletes játékkal...
Részletek
A női csapat után a férfi vízilabda-válogatott is bronzérmes lett az Európa-bajnokságon: Kemény Dénes csapata legyőzte Olaszországot a harmadik helyért vívott találkozón.
Részletek