2012.01.30 20:14 | Vízisportok
A SamsungSport.hu olvasói szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet szerez a londoni olimpián.
Kemény Dénes csapata bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, még úgy is, hogy a kapitány több játékosa teljesítményével is elégedetlen volt az elődöntőt, valamint a bronzmérkőzést követően is. A háromszoros olimpiai címvédő magyar válogatott tudása alapján Londonban is az esélyesek között van; olvasóinktól azt kérdeztük, szerintük mire lesz képes az együttes.
A szavazók 46 százaléka szerint a magyar csapat a legjobb, és meg is nyeri az olimpiát; 38 százalék szerint a legjobb csapatok között nüanszok döntenek majd, így nem lehet előre megjósolni az eredményt; mindössze 16 százalék vélte úgy, hogy az Eb-n bebizonyosodott, a zsinórban negyedik olimpiai aranyhoz kevés a csapat.
Hozzászólások (5) Hozzászólás írása
-
-
-
-
-
Az előttem szóló hozzászólást nem igazán értem, főleg sportszempontból... van négy csapat esetleg öt, amelyik esélyesként indul az Olimpián, a jól felkészült csapatoknak a négy között kell, hogy a szerencse is melléjük álljon, és még az is, hogy milyen napot fognak ki a csapatok, akár egyénileg lebontva. Szóval nem lehet megmondani, hogy ki nyer, ja és még van pár hónap Londonig, addig sok víz lefolyik a vén Dunán. ..... nem szeretem a pesszimistákat és az ellendrukkereket végkép nem!!!!Yamakawa
2012.01.30 22:02A Szerbek nyerik. Mert sajnos jelenleg Ők a legjobbak. Jó lenne elfogulatlannak maradni.
peta384
2012.01.31 08:49Nem mindig a legjobb nyer.
Lökött
2012.01.31 08:5050 % esély van erre. Vagy igen, vagy nem...
Casper13
2012.01.31 16:03Szerintem Londonra megint világverő csapatot kovácsol Kemény Dénes!
Hunor7206
2012.02.13 11:16Az előttem szóló hozzászólást nem igazán értem, főleg sportszempontból... van négy csapat esetleg öt, amelyik esélyesként indul az Olimpián, a jól felkészült csapatoknak a négy között kell, hogy a szerencse is melléjük álljon, és még az is, hogy milyen napot fognak ki a csapatok, akár egyénileg lebontva. Szóval nem lehet megmondani, hogy ki nyer, ja és még van pár hónap Londonig, addig sok víz lefolyik a vén Dunán. ..... nem szeretem a pesszimistákat és az ellendrukkereket végkép nem!!!!