2012.02.14 14:21 | Vízisportok
A mob.hu tájékoztatása szerint február 14-én, 72 éves korában elhunyt Rusorán Péter, olimpiai bajnok vízilabdázónk.
A mob.hu beszámolója szerint elhunyt az 1964-ben Tokióban a magyar válogatottal olimpiai bajnoki címet szerző vízilabdázó, Rusorán Péter. 1959 és '68 között nyolcvan alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. 1960-ban a római olimpián bronzérmes lett a gárdával. 1961-től a Csepel, 1969-től a Vasas játékosa volt.
Edzőként is fantasztikus sikereket ért el. 1972-es visszavonulása után a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett, majd attól az évtől kezdve (megszakításokkal) 1986-ig irányította a Vasas együttesét. Hétszeres magyar bajnok, kétszeres BEK-és egyszeres KEK-győztes lett az angyalföldi együttes vezetőedzőjeként.
1983-ban a magyar válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki, abban az évben a római világbajnokságon ezüstérmet szerzett a csapattal, majd 1985-ben a szófiai Eb-n az 5. helyig vezette az együttest. Többször is dolgozott külföldön, így az Ethnikosznál Görögországban, a Spandau 04-nél Németországban, majd végül az SVVC Morgannál Svájcban.
(A képen az 1985-ben magyar bajnoki címet szerzett Vasas vezetőedzőjeként látható.)
Hozzászólások (7) Hozzászólás írása
-
-
-
-
-
-
-
-----minden magyar sportembert meggyászolok aki eltávoztak ! NZÉ.tóni59
2012.02.14 15:54Isten nyugosztalja!Nagyszerű sportember volt.Őszinte részvétem a családjának!
tom5811
2012.02.14 16:00Pihenjen békességben!
péceli
2012.02.14 17:24Megtért a Piros-Kék Istenhez! Nyugodjon békében! Hajrá VASAS!
Lokifan
2012.02.14 17:40Az 1964-es tokiói olimpia mindent eldöntő magyar-szovjet meccsét rádión hallgattam. Úgy emlékszem, hogy mindenképpen 3 góllal kellett nyernünk és az eredmény végül 5:2 lett. Rusorán remekelt, Szepesi Györggyel együtt én is extázisban voltam az ötödik magyar gól előtt.
Aztán meglett az aranyérem...
Rusorán neve számomra örökre összekapcsolódott azzal a fantasztikus győzelemmel.
zoli004
2012.02.14 19:00Nekem az Ő neve edzőként vált ismertté. Elszomorít a halála, nyugodjon békében, és segítse a mennyek pólós válogatottjának sikereit. Az ilyen értékes emberekre ott is szükség van, de a neve a földi létben sem felejtődik el soha. Igazán élhetett volna még... :(
Egy56s
2012.02.15 06:08Nyugodj békében.
zoltanbonnini
2012.02.15 09:08-----minden magyar sportembert meggyászolok aki eltávoztak ! NZÉ.