2012.02.20 12:23 | Vízisportok
Nem akar kétsége esni, de számít arra, hogy az óceánon kenuzó férje telefonja már nem javul meg. Még egyszer ugyanígy nem engedné el férjét egy ilyen útra, ő itthon a szélerősségből számolja ki, merre járhat az Atlanti-óceánon evező Rakonczay Gábor, és úgy véli, április közepén kiköt Gaudalupe szigetén. Minderről Rakonczay Viktória beszélt a DIGI Sport Reggel Start című műsorában.
Rakonczay Gábor december 21-én indult el Portugáliából, hogy kenuval átevezze az Atlanti-óceánt. Február 7-e óta nincs hír róla. Felesége – akivel 2007-ben, Tűzhangya nevű hajójukon párosban már átevezték az óceánt– így fogalmazott a műsorban:
- Nem akarok kétségbe esni, nincs rá okom. Gábor nagyon tud magára vigyázni.
Rakonczay hajója két hete az oldalára borult, de a tőkesúly visszahozta. Viktória szerint „ez lelkileg nehezen kezelhető helyzet, főleg úgy, hogy Gábor kiesett a hajóból. Egy kötél állandóan rögzíti, így visszamászott a kabinba, ahol biztonságban van. Ha nagy a nyomás, Gábor akkor tud a legjobban teljesíteni. Eddig is nem várt teljesítményt produkált, de most talán még jobban halad.”
Rakoncay Viktória úgy számolja, nem volt olyan vihar, ami veszélybe sodorhatta volna a hajót, illetve a férjét:
- A kabinban túl nagy volt a páratartalom. Gábor is mondta, amikor utoljára beszéltünk, hogy minden csuromvizes belül. Ilyen környezetben nem csoda, ha az elektronika meghibásodik. Az erős szélben - 40 km/h - nem tud nyitott kabinnal evezni, így nem tud kiszáradni semmi sem a hajón. Ha a felszerelések sokáig vannak vízben, vízpárában, akkor kevés az esély arra, hogy később működjenek.
Viktória optimizmusát az is alátámasztja, hogy a hajó tervezője, Fa Nándor szerint a hajó gyakorlatilag nem süllyedhet el, annyi felhajtóereje mindig lesz, hogy a felszínen maradjon, akkor is, ha megtelne vízzel.
- Nándi is biztat, ő is adatokból, számolásból jutott optimista következtetésre.
Rakonczay Gábornak nincs nyomkövetője, mert - ahogyan Viktória fogalmazott - „nem sikerült megegyezni a francia céggel, sem az amerikaiakkal. Úgy gondoltuk, inkább legyen a telefon. Ez megbízható, és színesebb vele a kommunikáció a pozíció meghatározásán túl. Azt át fogom gondolni, hogy elengedjem-e úgy legközelebb, hogy ne tudjak róla semmit."
Viktória az időjárás előrejelzésből, a szélirányból számolja ki, merre járhat most a férje, valamint figyeli a térségben evező két angol hajóst is. Egyikőjük Gábor előtt indult, a másik utána. Mint mondta:
- Kettőjük között lehet, és szerintem tartja is a tempót. Annak ellenére, hogy Gábor kenuval megy, vagyis egy lapáttal hajtja a hajót. Gábor hajója sokkal keskenyebb, kisebb a súlya. A Tűzhangya, amivel ketten elveztük át az óceánt, 600 kg volt, a Vitéz 200 kg-mal könnyebb. Ez lényegesen megkönnyíti az evezést.” Ha jók Viktória számításai és nem történt férjével semmi baj, úgy Rakonczay Gábor „a Kanári-szigetektől délnyugati irányban lehet 1700 kilométerre, és nagyjából április közepére várható, hogy kiköt Gaudalupe szigetén.
Hozzászólások (16) Hozzászólás írása
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
szerintem ----igen feleőtlen volt igy elindulni--igen hajtja a dicsősóeg vágy-----már nem tudta jodolgáaba mit is csináaljon----szimba1
2012.02.20 13:50Kívánom, hogy így legyen.
Béluska
2012.02.20 14:00Remélem semmi baja nem esett és a navigáció sem ázott el.
Hangya
2012.02.20 14:14Remélem minden rendben van Gáborral! Kívánok Viktóriának sok erőt és kitartást addig, amíg párja nem hallat hírt magáról! Tisztelem és becsülöm optimizmusát!!!
bubuka
2012.02.20 14:20boldog viszontlátást nekik.
őszinte
2012.02.20 14:23Szorítok neki, hogy így legyen !!!!
KATALIN
2012.02.20 14:31Bátor ember,mire vállalkozott!
Matróz
2012.02.20 14:32Én azért pár hét után már nem lennék ilyen nyugodt....mondjuk elkezdenék aggódni...
Hány hétig is lehet nem aggódni?
Captain
2012.02.20 16:19Szerintem még akár egy hónap is eltelhet mindenféle gond nélkül...tehát kb március közepe felé kezdeném el ráncolni a homlokom.
cserkész
2012.02.20 21:56A természet megbüntet, ha felkészületlenül vágsz neki!!!
Vízmentes telefon solar töltővel gondolom volt nála tarcsiban......
"Légy Résen!" barátom várnak itthon!!!
Magdi55
2012.02.21 09:16Izgalommal várom a híreket !!!!!!!
gaga41
2012.02.21 10:42nagyon izgulok ertetek! nem vagyok egy gyakorlott hozza szolo, de nem tudok a hir mellett halgatni, Emelem kalapom mindkettötök batorsaga elött. Az emberi akaraterönel nincs fantasztikusabb dolog a vilagon! Biztosan minden rendben lesz!!!!!
manyika
2012.02.21 11:59Kitartás és szerencsés megérkezést kívánok Gábornak !
szjeno
2012.02.21 12:09Szerintem a NASA műhold követő rendszerén a bálnákat tudják követni, akkor őt is lehetne keresni de sok sikert neki.
Attila
2012.02.21 12:13Kitartást neki!!!
Katalin
2012.02.23 17:37Drukkolunk.
carinthia
2012.03.04 13:08szerintem ----igen feleőtlen volt igy elindulni--igen hajtja a dicsősóeg vágy-----már nem tudta jodolgáaba mit is csináaljon----
egyszerúen---szenzáatio keltés is lehet---szerintem van is benne----hogy a mai lehetésóegeket nem használja ki valaki a legmesszebmenékig-----érthetetlen--na meg a flegma hozzááallása feleségéenek----arra is utal hogy --ez taktika
egyszerúen---szenzáatio keltés is lehet---szerintem van is benne----hogy a mai lehetésóegeket nem használja ki valaki a legmesszebmenékig-----érthetetlen--na meg a flegma hozzááallása feleségéenek----arra is utal hogy --ez taktika