2012.05.27 21:46 | Vízisportok
Sok borúlátó jóslat hangzott el az olimpia kapcsán: a sportszerető közvélemény nem számít diadalmenetre a magyar küldöttségtől. De talán még a víz megmenthet mindannyiunkat.
Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya azt mondta, tíz érmet vár a magyar küldöttségtől a debreceni úszó Európa-bajnokságon. Tíz akármilyen színű érmet, összesen; tehát nem tíz aranyat, hanem tíz dobogós helyezést. Konzervatív, óvatos becslés volt, semmi kétség, arra azért az optimistábbak számítottak, hogy ezt sikerül felülmúlni.
Na de nem ennyivel. A huszonhat érem, köztük kilenc arany, az brutális. Ez a magyar úszósport történetének legsikeresebb Európa-bajnoksága, valóságos éremeső, olyan teljesítmény, ami még hazai pályán is döbbenetes. Már amennyiben a hazai pályának az úszósportban van jelentősége (van, legalább nem kellett több mint ezer kilométert repülni a torna előtt a versenyzőink többségének - már azoknak, akik nem az Egyesült Államokban tanulnak).
Úgyhogy az úszók megmenthetik a londoni olimpiát is. Persze, tudjuk, ott nem csak európai riválisok lesznek: mindenek fölött számolni kell az ausztrálokkal és az amerikaiakkal. De ettől még nem vitás, hogy a magyar úszósport most nagyon erős: Hosszú Katinka, Cseh László, Kis Gergő, Verrasztó Dávid és Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Risztov Éva és társaik klasszisok a maguk nemében, és komoly tényezőként kell velük számolni.
Mi pedig a vízre vessük tekintetünket, ha akarunk valamit az éremtáblázatból. Vívás, ökölvívás, öttusa, atlétikai ügyességi számok: ezek a számunkra tradicionálisan sikeres sportágak most nem ígérnek nagy bravúrokat. A kajak-kenu csapat viszont ezúttal is rendkívül erős lesz, és mindkét pólóválogatottunktól kitelik egy szép eredmény - nyilván elsősorban a férfiaktól várjuk a nagy durranást, de a hölgyeket sem szabad alábecsülni.
Úgyhogy lehet, hogy nem London lesz a magyar sport történetének legfényesebb olimpiája, de a vízről még jöhet segítség...
bz
Hozzászólások (7) Hozzászólás írása
-
-
-
-
-
-
-
Nagyon örültem a héten, délelőtt, délután végig szurkoltam a TV előtt minden számot!Emlékező
2012.05.28 00:38Ez az Európa bajnokság meseszerűen gyönyörű volt! Mindnkinek óriási gatuláció! Londonban meg mindent bele.De ezt az élsportolóink tudják a legjobban,hogy mi az Ő feladatuk. Mindenki Olimpiai bajnok akar lenni,és a Mieinkből is lesznek majd! És nekünk csak nézni kell,és Velük örülni hisz ez a legcsodálatosabb az egészben.
Hajrá MAGYAROK!
adamikzoli
2012.05.28 09:02Kiváló a szereplés,de nem szabad elfelejteni,hogy sok úszó nemzet a második vonallal , vagy kis létszámmal érkezett hozzánk. Én már annak is örülnék ha egy aranyat nyernénk úszásban az olimpián.
vanekk
2012.05.28 09:09Igy van ,pl az angolok ,oroszok etc csökkentett csapattal voltak ,mások rá sem készültek ,de akkor is nagy eredmény ez.Hol voltak pl a hollandok ?
feri2222
2012.05.28 09:21Ezerszer jobban teljesítenek mint a milliókat kereső húsz éve felmutatni semmit nem tudó focisták
vera58
2012.05.28 11:37Nem kell mindig valami rosszat találni a teljesítmények mögött! Igen, szép volt az úszók eredménye! Legyünk nagyon büszkék rájuk!Akik nem jöttek el azok fel sem merték vállalni az EB szereplést, mindegy milyen okból.
A kajakosoknál már feltört az Olimpiai láz"görcs". Most hallottam, hogy az egyik legsikeresebb párosunkat támadják! Kíváncsi leszek a hiteles magyarázatra, ha kapunk. Azt hiszem ez az acsarkodás nem fog jót tenni a sportnak!
palibá
2012.05.28 16:00Ha csak úgy tudunk,vagy tudnánk eredményesek lenni az olimpián,vagy egyáltalán a sportban,hogy adó hátára adót varrnak,nem kell erőltetni.Remek versenyeket láthatnánk akkor is,ha csak azoknak az országoknak a sportolói indulnának,akik anyagilag megengedhetik maguknak.Ez így csak kirakat.Az úszóinknak gratulálok,de ettől még nem lett olcsóbb semmi.Hiába dolgoztak annyit.
vicamama
2012.05.28 22:03Nagyon örültem a héten, délelőtt, délután végig szurkoltam a TV előtt minden számot!
Csak gratulálni lehet mindenkinek aki ezért egy picit is tett!!
Ennél szebb csak az UNOKÁM MESTERHÁRMASA volt szombaton!! 2000-es Honvéd a Felcsút ellen 4:0
Csak gratulálni lehet mindenkinek aki ezért egy picit is tett!!
Ennél szebb csak az UNOKÁM MESTERHÁRMASA volt szombaton!! 2000-es Honvéd a Felcsút ellen 4:0